
A szobrot, amely az Egyesült Államok 26. elnökét lovon ülve, egyik oldalán őslakos indiánnal, másikon fekete rabszolgával ábrázolja, a tervek szerint a héten teljesen eltüntetik a helyéről
Fotó: Facebook/ Brian Hamilton
Megkezdték Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök a New York-i Természettudományi Múzeum előtt álló szobrának eltávolítását, arra hivatkozva, hogy az emlékmű „a rasszizmus és a gyarmatosítás szimbóluma” – jelentette a The New York Times című napilap.
2022. január 20., 17:242022. január 20., 17:24
Az 1940-ben leleplezett szobrot, amely az Egyesült Államok 26. elnökét lovon ülve, egyik oldalán őslakos indiánnal, másikon fekete rabszolgával ábrázolja, a tervek szerint a héten teljesen eltüntetik a helyéről. A bontási költségek a bizottság szóvivője szerint összesen mintegy kétmillió dollárra rúgnak.
A bizottság tavaly júniusban egyhangúlag döntött a szobor eltávolításáról, novemberben pedig bejelentették, hogy a szobrot az észak-dakotai Medorába helyezik át, ahol a nemrég átadott, Rooseveltről elnevezett könyvtár épülete előtt állítják össze újra.
A szobor eltávolítását 2020-ban kezdeményezte a múzeum, amelynek igazgatója, Ellen V. Futter, a lapnak adott interjújában kifejtette, hogy egyetért az eltávolítással. A múzeumi könyvtár vezetősége egyenesen „problematikus kompozíciónak” nevezte az emlékművet.
A városban nem ez az első ilyen döntés: novemberben az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson szobrát távolították el a New York-i városházából, arra hivatkozva, hogy a valahai elnök rabszolgatartó volt. Jefferson élettársa egyébként az egyik rabszolgája, Sally Hemings volt, aki hat gyermeket is szült Jeffersontól.
Tavaly októberben például Virginia állam fővárosában, Richmondban távolították el Robert E. Lee tábornok, az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli csapatok főparancsnoka óriás lovasszobrát, amelynek végleges lebontását Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója rendelte el.
Sokan sértőnek tartották a déli rabszolgatartó Konföderáció tábornokának emléket állító szobrot és annak elhelyezését a richmondi Emlékmű Sugárúton, annak ellenére, hogy Robert E. Lee tábornok maga nem támogatta a rabszolgatartás intézményét. Mások viszont úgy vélték, hogy a szobor eltávolítása a történelem eltörlésével lenne egyenlő.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!