
Vasárnap zajlik a moldovai elnökválasztás második fordulója. A külföldi szavazókörökben nagyon sokan akarják leadni voksukat.
2016. november 13., 15:072016. november 13., 15:07
2016. november 13., 16:092016. november 13., 16:09
Vasárnap tartják Moldovában az elnökválasztás második fordulóját. A voksolás jelentős téttel bír, mivel a szocialista jelölt, Igor Dodon, aki a voksok 48 százalékával nyerte meg az első forfulót, inkább Oroszország felé közelítené az országot, míg a 38 százalékkal második Maia Sandu inkább nyugati irányultságú. Dodon például azzal kampányolt, hogy kiiktatná a tananyagból Románia történelmének oktatását, amelyet Moldova történelmével helyettesítene.
Voksa leadásakor mindkét jelölt magabiztosan nyilatkozott. Dodon úgy vélte, nagy különbséggel megyneri a választásokat, míg Sandu szerint ha korrektül zajlik a voksolási folyamat, ő nyer.
A polgárok nagy számban voksoltak, különösen a külföldi szavazókörökben, főleg Moszkvában és Londonban alakultak ki sorok.
Jókora sor alakult ki a Pruton túli ország bukaresti nagykövetsége előtt, ahol jórészt Romániában tanuló moldovai diákok adták le a voksukat. A közülük megszólalók elmondták: Maia Sandura szavaznak, hogy országuk folytassa a közeledést a Nyugat felé. A román kormány egyébként szabadjegyet biztosított a Romániában tanuló moldovai diákok számára, hogy elutazhassanak azon romániai városok valamelyikébe, ahol szavazókört alakítottak ki.
A Romániában és Nyugat-Európában dolgozó moldovaiak jelentős része egyébként a beszámolók szerint inkább Maia Sandura szavaz. 33 országban összesen száz külföldi szavazókört alakítottak ki.
Moldova bukaresti nagykövetségén leadta szavazatát a moldovai állampolgárságot nemrég megkapott Traian Băsescu volt román államfő is, aki közölte: az ország európai elkötelezettségét fenntartani akaró Maia Sandura voksolt.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!