
Kiszállt az elnökjelöltségért folytatott belső küzdelemből a volt dél-karolinai kormányzó
Fotó: Nikki Haley/Facebook
Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből–- jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trump korábbi elnökkel szemben.
2024. március 06., 18:432024. március 06., 18:43
2024. március 06., 18:462024. március 06., 18:46
Nikki Haley gratulált Donald Trumpnak annak kapcsán, hogy minden valószínűség szerint ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Úgy fogalmazott, hogy minden jót kívánt számára, ugyanakkor nem biztosította egyértelműen a támogatásáról. „Az ország túl értékes ahhoz, hogy a nézetkülönbségek megoszthassanak bennünket” – mondta, és hozzátette, hogy
Megállapította, hogy a konzervatív ügy számára sürgetően szükséges még több ember bevonása, aminek sikeressége most Donald Trumpon múlik.
Az Egyesült Államok előtt álló megoldandó feladatok közül kiemelte az államadósság kezelését, mert az – szavai szerint – megroppantja a gazdaságot. „Az út a szocializmus felé egyet jelent Amerika romba döntésének útjával” – hangoztatta, és sürgette az Egyesült Államok határozott fellépését a nemzetközi színtéren. „A világ lángokban áll Amerika visszahúzódása miatt” – állapította meg.
Nikki Haley a választási kampányát lezáró, Charleston városában elmondott beszédében hozzátette, hogy a jövőben magánemberként tevékenykedik majd. Az indiai származású politikus tavaly februárban jelentette be, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért, és Ron DeSantis januári kiszállásával maradt Donald Trump egyetlen párton belüli kihívója, országos támogatottsága azonban egyszer sem haladta meg a 25 százalékot. Az előválasztások során két helyen sikerült győzelmet aratnia: Vermont állam mellett a szövetségi fővárosban, Washingtonban.
Nikki Haley 2011 és 2017 között Dél-Karolina állam kormányzója volt, majd 2017 januárjától 2018 végéig, lemondásáig az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének posztját töltötte be Donald Trump kinevezettjeként.

Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!