2013. március 18., 13:252013. március 18., 13:25
A miniszter arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e Pozsony részéről egy olyan bocsánatkérés a szlovákiai magyaroktól, mint amilyet 1990-ben a kárpáti németek irányában fogalmazott meg a szlovák kormány, kifejtette: „Igen. Ám Magyarországgal kapcsolatban lényegesen összetettebb ügyről van szó. Az ilyesmihez két félre van szükség. Ahhoz, hogy ilyen érzékeny dolgok megoldódjanak, ki kell alakítani a megfelelő légkört. Két éve ez még elképzelhetetlen volt. Ma már elképzelhető.”
Lajcák szerint Pozsonynak érdeke, hogy a cseh-német kiegyezéshez hasonlóan szintén rendezze a dekrétumok ügyét Budapesttel.
„Ezt el tudom képzelni. A csehek Németországhoz való viszonyának, illetve a szlovákok Magyarországhoz való viszonyának ugyanazok a történelmi alapjai. Jó lenne, ha megtalálnánk a módját annak, hogy miként zárjuk le a Benes-dekrétumok ügyét Magyarországgal is. A témát pedig ráhagyhatnánk a történészekre. Mindig rossz, amikor a politikusok helyettesítik őket. Erről is beszéltünk az elmúlt napokban Martonyi János külügyminiszterrel. Jó irányba haladunk” - válaszolta Lajcák.
„Az ok, amiért Szlovákia ragaszkodik a Benes-dekrétumokhoz az az, hogy számunkra ezek össze vannak kötve a második világháború eredményeinek értelmezésével. A dekrétumok megkérdőjelezése a revizionizmus kezdetét jelentené” - mondta Lajcák, arra válaszolva, miért ragaszkodik Szlovákia olyan görcsösen a Benes-dekrétumokhoz, úgy, mint a csehek, holott a szlovákok a magyarokat nem űzték el és szinte vagyont sem kellene nekik visszaadni.
Edvard Benes csehszlovák államfőnek a második világháború után kiadott dekrétumai alapján telepítettek ki hárommillió szudétanémetet és hurcoltak meg félmillió szlovákiai magyart.
Arra a felvetésre, miért hallgat Szlovákia akkor, amikor számos európai állam a hatalommal való visszaélések miatt bírálja Orbán Viktor kormányát, a szlovák diplomácia vezetője azt mondta „nagyon érzékeny kérdésről van szó”. Rámutatott: Pozsony nagyon érzékeny arra, amikor a magyarok a szlovákiai belpolitika fejleményeket értékelik, s nyilván így van ez a magyar oldalon is. Az egyes országok belpolitikai fejleményeinek értékelésére megvannak a megfelelő európai intézmények.
„Bár vannak országok, amelyek véleményt nyilvánítanak, mi nem kívánunk véleményt mondani, mert Budapesten ezt sokféleképpen értelmezhetnék” - szögezte le Lajcák a cseh lapoknak adott interjújában.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.