
A Debreceni Törvényszék
Különösen nagy kárt okozó csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék kedden három romániai vádlottat, aki 2014-ben 515 millió forintot csalt ki a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, de megkárosította például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) és a miskolci megyei kórházat is – tájékoztatta a nem jogerős első fokú ítéletről a törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
2017. június 27., 16:342017. június 27., 16:34
2017. június 27., 16:472017. június 27., 16:47
Tatár Tímea közölte: a bíróság az elsőrendű vádlottat 5 év 6 hónap, a másodrendűt 6 év, a harmadrendűt pedig 7 év börtönre ítélte, és több évre kiutasította őket Magyarországról. A vádlottaknak az ítélet jogerőre emelkedése estén az egyházkerületnek 283 millió, a Nébihnek 10,8 millió, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórháznak pedig 8,9 millió forint kártérítést kell fizetniük. Emellett több mint 4 millió forint bűnügyi költséget és 18 millió forint eljárási illetéket is meg kell téríteniük a magyar államnak.
A bíróság által elfogadott tényállás szerint N. D. C. elsőrendű, A. I. I. másodrendű és G. P. D. harmadrendű vádlott, valamint ismeretlenül maradt bűntársaik 2014 januárja és márciusa között több nagyobb projektben a kivitelező képviselőinek adták ki magukat, és arról tájékoztatták a megrendelőket telefonon vagy emailben, hogy a kivitelező bankszámlaszáma megváltozott. A kiszámlázott szolgáltatási díjakat pedig erre a számlaszámra kérték. Hamis okmányokkal alapított cégek nevében tucatnyi számlát hoztak létre, a beérkezett összegeket pedig cseh és szlovák bankszámlákra utalták tovább.
A miskolci megyei kórház beszállítójától „Kovács Piroska" a Magyar Államkincstár nevében kért és kapott egy kintlévőségi listát, majd ennek segítségével 9 millió forintot fizettetett ki a kórházzal. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól pedig csaknem 11 millió forintot csaltak ki. A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.-nél a GYEMSZI képviselőjeként jelentkeztek be, és csaknem 8 millió forintot sikerült átutaltatniuk. Ez utóbbi megtérült. Hajdúböszörményben egy önkormányzati beruházás kivitelezője nevében küldtek levelet, a pénzügyi munkatárs azonban telefonon hívta a valódi kivitelezőt, így a csaknem 30 millió forintot az önkormányzat nem utalta el. A Vértesi Erőmű Zrt.-től 60 millió forintot próbáltak kicsalni, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-nél pedig egy 229 millió forintos előleg kifizetését próbálták elérni, de a megrendelők ellenőrizték az információkat.
Az ítélet indoklásában Horváth Péter, a bírói tanács elnöke kiemelte: a vádlottak egy összehangolt, precízen megtervezett, határokon átnyúló bűncselekmény-sorozat résztvevői voltak. A szervezett bűnözői csoportból csak hármójukat sikerült bíróság elé állítani, de egyértelmű, hogy bűntársak is közreműködtek a cselekmények elkövetésében.
A vádlottak tagadták, hogy csalást követtek volna el, de ellentmondásokba keveredtek. Számos tanúvallomás mellett többek között a bankok rendkívül jó minőségű kamerafelvételei is bizonyítékul szolgáltak. A törvényszék tanácsa szerint a harmadrendű vádlott volt a fő kapocs a bűnözői csoport további, felettük álló tagjai és a vádlottak között.
Miután mindenki három nap gondolkodási időt kért, az ítélet nem jogerős. A bíróság N. D. C. esetében megszüntette, a másik két vádlott esetében fenntartotta az előzetes letartóztatást – jelezte a szóvivő.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!