
Fotó: Youtube
Közleményben ítélte el a svédországi Korán-égetést az Európai Unió, és sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen cselekményt hajtottak végre a muszlimok kiemelt ünnepén, az íd al-adha (áldozat ünnepe) napján.
2023. július 01., 19:102023. július 01., 19:10
Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSz) szombati közleményében szóvivője útján azt közölte, a Korán elleni sértő cselekedet semmilyen módon sem tükrözi az Európai Unió véleményét.
A rasszizmusnak, az idegengyűlöletnek és az intoleranciának nincs helye Európában” – jelentették ki.
Az Európai Unió továbbra is kiáll a vallás vagy meggyőződés szabadsága és a szólásszabadság mellett, külföldön és belföldön egyaránt - húzták alá.
„Itt az ideje, hogy közösen álljunk ki a kölcsönös megértésért és tiszteletért, és megakadályozzuk a helyzet elmérgesedését” – írták.
Arra utalva, hogy a Korán stockholmi elégetése miatt tüntetések kezdődtek Irakban és Iránban, azt közölték:
Stockholm központjában Salwan Momika 37 éves iraki bevándorló oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett, ami a hívőket súlyosan sértő gesztus volt. Momika ellen utólag „etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás”, továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!