Hirdetés

Elhunyt Helmut Kohl, a német egység kancellárja

•  Fotó: Hungary Today

Fotó: Hungary Today

Nyolcvanhét éves korában elhunyt pénteken Helmut Kohl volt német kancellár. 1982 és 1998 között volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja. Életútját, politikai életművét számos hazai és nemzetközi elismerés övezte.

MTI

2017. június 16., 19:392017. június 16., 19:39

Helmut Kohl 1930. április 3-án született Ludwigshafenben. Jogot, történelmet és államtudományokat tanult a frankfurti, majd a heidelbergi egyetemen, 1956-ban diplomázott, 1958-ban doktorált.

Korán elkötelezte magát a politizálás mellett: már tizenhat évesen, 1946-ban belépett a Kereszténydemokrata Unióba (CDU), 1947-ben a párt helyi ifjúsági szervezetének alapítója volt. Az ifjúsági mozgalomban töltött évek után, 1955-ben beválasztották a CDU tartományi elnökségébe, 1959-ben pedig tagja lett Rajna-Pfalz tartomány parlamentjének, ahol 1963-ban átvette a CDU-frakció vezetését. 1966-ban a CDU tartományi elnöke, a következő évben pedig az országos elnökség tagja lett.

Hirdetés

1969-ben megválasztották Rajna-Pfalz miniszterelnökének: kormányfősége idején a tartományban a CDU folyamatosan növelte szavazótáborát, miközben ő maga országos ismertségre tett szert.

1973-ban lett a CDU elnöke, tisztségét negyed évszázadig betöltötte.

Az 1976-os szövetségi parlamenti választáson volt először kancellárjelölt. Bár a CDU és szövetségese, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) alig maradt el az abszolút többségtől, mégis a szociáldemokrata-szabaddemokrata (SPD-FDP) koalíció alakíthatott kormányt. Kohl ekkor lemondott tartományi miniszterelnöki posztjáról, és a szövetségi képviselőház, a Bundestag ellenzéki CDU-CSU frakciójának lett a vezetője. Négy év múlva, 1980-ban Franz Josef Strauss CSU-vezér volt a CDU-CSU koalíció miniszterelnök-jelöltje, de ő sem aratott sikert, Kohl helyzete azonban megerősödött pártjában.

1982. október 1-jén, amikor súlyos gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt felbomlott a szociálliberális koalíció, Helmut Kohl lett a Német Szövetségi Köztársaság történetének hatodik kancellárja a CDU-CSU-FDP alkotta kormány élén, majd az 1983. márciusi választások is megerősítettek hivatalában. A kancellári tisztségben eltöltött több mint másfél évtized során a német gazdaság töretlenül fejlődött, de pályája nem volt mentes a politikai botrányoktól. Az egyik leghíresebb, a „bonni Watergate” néven elhíresült pártfinanszírozási botrány, az úgynevezett Flick-ügy rá is árnyékot vetett.

Külpolitikájában mindenekelőtt a német egység helyreállításának és az európai egyesülés megvalósításának előmozdítójaként szerzett hírnevet.

Ő volt az egyik motorja az Európai Unió keleti bővítésének, az volt a célja, hogy Németország megbékéljen történelmi ellenfeleivel. 1984-ben a verduni csata színhelyén kezet fogott Francois Mitterand francia elnökkel, s ugyanebben az évben a német politikusok közül elsőként szólalt fel az izraeli parlamentben, a kneszetben. A bitburgi katonai temetőben 1985-ben együtt koszorúzott Ronald Reagannel: az eset nagy felháborodást váltott ki, mert a temetőben nyugszanak a Waffen-SS katonái is.

Múlhatatlan történelmi érdemeket szerzett a német egység megvalósításában: a berlini fal 1989. november 9-i leomlását követően tízpontos programban vázolta az egyesülés véghezvitelét,

amelynek végrehajtásában, a nagyhatalmak megnyerésében oroszlánrészt vállalt. Az egyesítést követő első szövetségi parlamenti választásokon újra győzni tudott, és sikerét 1994-ben megismételte.

1998-ban, tizenhat év után kellett felállnia a kancellári székből, utódja a szociáldemokrata Gerhard Schröder lett. A párt élén Wolfgang Schäuble követte, míg Kohl 1998 és 2000 között a CDU tiszteletbeli elnöke volt. Életét ezután még évekig megkeserítették azok a támadások és vizsgálatok, amelyeket a pártjának állítólag törvénytelenül adományozott pénzek miatt indítottak ellene.

2001-ben családi tragédia érte: felesége, a gyógyíthatatlan fényallergiában szenvedő Hannelore meghalt, öngyilkosságot követett el. 2008 februárjában egy esés következtében komoly koponyasérülést szenvedett, tolókocsiba kényszerült, beszéde nehezen volt érthető, de szellemileg teljesen friss maradt. Ugyanezen év májusában újranősült, a nála harmincnégy évvel fiatalabb Maike Richterrel kötött házasságot, aki a külvilágtól szinte hermetikusan elzárva óvta férjét oggersheimi házukban.

Helmut Kohl életútját, politikai életművét számos hazai és nemzetközi elismerés övezte.

Magyarországon 1989-ben az ELTE díszdoktora lett, 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd 2000-ben a Millenniumi Emlékérmet. 1999-ben az Egyesült Államokban megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet, az amerikai Kelet-Nyugat Intézet pedig az Évtized Államférfija címet adományozta neki. 2012-ben, kancellárrá választásának 30. évfordulója alkalmából Németországban 5 millió példányban megjelenő bélyeget adtak ki képmásával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés