Hirdetés

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét, a 2018-ban Tripoliban elkövetett három halálos támadás kitervelőjét

Képünk illusztráció / Archív felvétel

Képünk illusztráció / Archív felvétel

Líbiában elfogták az Iszlám Állam dzsihadista csoport egyik tisztségviselőjét, a 2018-ban a fővárosban, Tripoliban elkövetett három halálos támadás kitervelőjét – jelentette be csütörtök este a líbiai Nemzeti Egységkormány vezetője.

MTI

2023. augusztus 25., 13:022023. augusztus 25., 13:02

Abdulhamid Mohammed Dbeibah televíziós beszédében közölte: „erőink kedden elfogták az Iszlám Állam terrorszervezet egyik vezetőjét, aki részt vett az országunk intézményei és elesett tisztségviselői ellen irányuló terrorcselekmények tervezésében és irányításában”.

A műveletet a Különleges Elrettentő Erők (Rada Erők) és a 444-es Brigád közösen hajtotta végre Tripoli egyik keleti elővárosából kiindulva – közölte a kormány médiahivatala, amely nem szolgált további részletekkel a dzsihadista személyazonosságáról vagy állampolgárságáról.

Hirdetés

Dbeibah tévébeszédében egyben megerősítette kormánya elkötelezettségét a „terrorizmus minden formája elleni küzdelem iránt”.

Öt éve, 2018. május 2-án 14 ember halt meg a líbiai Legfelsőbb Választási Bizottság székhelye ellen Tripoliban elkövetett öngyilkos merényletben, amelynek elkövetéséért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

Még abban az évben, szeptember 10-én a dzsihadista csoport öngyilkos merényletet hajtott végre a Líbiai Nemzeti Olajtársaság (NOC) székhelye ellen a főváros szívében, amelyben két ember meghalt, tíz munkatárs pedig megsebesült.

Három hónappal később, december 25-én három ember, köztük egy líbiai diplomata halt meg a szintén az Iszlám Állam által vállalt, az ország külügyminisztériuma ellen elkövetett terrortámadásban.

Az ország biztonsági szerveinek Moammer Kadhafi diktátor 2011-es bukása óta tartó szétesését kihasználva az országszerte számos halálos áldozatot követelő támadást végrehajtó Iszlám Állam erődítményeket hozott létre a keleti Dernában és az észak-középső Szirtében, ahonnan 2018-ban, illetve 2016 végén kiszorították fegyvereseit.

korábban írtuk

Szíriában végeztek az Iszlám Állam vezetőjével a törökök
Szíriában végeztek az Iszlám Állam vezetőjével a törökök

Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap.

korábban írtuk

Az Iszlám Állam több mint 1000 fegyveresét ölték meg, vagy fogták el idén a szövetségesek
Az Iszlám Állam több mint 1000 fegyveresét ölték meg, vagy fogták el idén a szövetségesek

Az Egyesült Államok és partnerei 2022-ben az Iszlám Állam több mint 1000 fegyveresét ölték meg, vagy fogták el Irakban és Szíriában – közölte az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés