
Fotó: Eduline.hu
Továbbra is életveszélyes a buszban felejtett négyéves kislány állapota – közölte a Debreceni Egyetem sajtószolgálata az MTI érdeklődésére csütörtökön.
2022. június 09., 17:302022. június 09., 17:30
Közleményük szerint a beteget az egyetem klinikai központja gyermekgyógyászati klinikájának intenzív osztályán kezelik, „állapota súlyos, életveszélyes”. Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy
Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje az MTI-nek akkor megerősítette: a mentők a kislányt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba, Debrecenbe.
A megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel azt közölte, hogy még aznap eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, és egy ötvenhat éves kunhegyesi lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség egyéb információt egyelőre nem ad a történtekről – közölték.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!