
A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi- és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Békés megyei Battonyán.
2016. augusztus 31., 21:072016. augusztus 31., 21:07
2016. augusztus 31., 23:052016. augusztus 31., 23:05
Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse az itt élő 13 nemzetiséget. „A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra\" – fogalmazott.
Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni. Soltész Miklós ünnepi beszédében elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át.
Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. „Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad\" – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az Országgyűlés munkájában. Kiemelte: a megemelt támogatások révén a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elindított egy iskolaátvételi folyamatot, célja, hogy valamennyi román két tannyelvű iskola a fenntartásában legyen. „Az intézményekben több millió forint értékű felújításokba is belekezdtek\" – tette hozzá.
Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Hozzátette, néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában. Kreszta Traján közölte: szeretnék, ha az országos önkormányzat is indulhatna különböző pályázatokon, ennek érdekében létrehoztak egy egymilliárd forint értékű pályázati alapot. Jövő évben szeretnének egy román módszertani oktatási központot létrehozni 31 millió forintból, és egy színház alapítását is támogatják ötmillió forinttal.
Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké a legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!