Hirdetés

Éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány Ferenc

Egyhetes éhségsztrájkba kezd Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (DK) három másik tagja Budapesten a Kossuth téren. A pártelnök ezt vasárnap késő este jelentette be a Parlament előtti téren. A volt kormányfő a TV2-nek adott interjúban azt mondta: akciójukkal az ellen tiltakoznak, hogy a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt.

MTI

Hírösszefoglaló

2012. szeptember 10., 11:102012. szeptember 10., 11:10

A politikus elmondta, hogy a Hét nap a szabad választásokért elnevezésű demonstráció idején sátorban fog lakni Niedermüller Péter és Molnár Csaba alelnökökkel, valamint Kolber Istvánnal, a párt képviselőjével.

A DK vezetője hozzátette, ők négyen biztosan végigcsinálják az éhségsztrájkot, de arra számítanak, hogy néhány napra mások is csatlakoznak hozzájuk.

„A drámai helyzet drámai reakciót kíván”, erőteljes politikai gesztusok kellenek ahhoz, hogy a néma és apatikus választói sokaság megmozduljon – indokolta Gyurcsány Ferenc, hogy miért választották a tiltakozásnak ezt a módját.

A DK elnöke az egybegyűlt újságíróknak elmondta, lélekben próbál felkészülni az éhsztrájkra, mert nem tudja milyen érzés, ha több napig nem eszik. Az emberek nem pusztulnak bele néhány nap éhezésbe, „a dolognak ebben az értelemben nincsen tragikus végkimenetele” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, azt akarják megmutatni a választóknak, van merszük egy szenvedélyes, bizonyos mértékben önsanyargató akcióra, hogy mindenki lássa „azokkal vagyunk, akiknek elegük van Orbán világából”.

Kitért arra is, hogy miután szombatig nem hagyják el a teret, ezért ő és két képviselőtársa, Molnár Csaba és Kolber István, nem vesznek részt a parlament hétfői ülésén, de a Demokratikus Koalíció más politikusai megjelennek majd a Házban.

Kérdésre válaszolva elmondta, a demonstrációt bejelentették, az ahhoz szükséges engedélyeket megkapták.

A Kossuth-szobornál vasárnap estére egy kisebb pódiumot, két nyitott oldalú és két nagyobb lakósátrat állítottak fel. A területen a DK néhány tucat szimpatizánsa gyűlt össze, a kihelyezett hangszórókból folyamatosan zene szól, míg a nyitott sátrakon magyar és angol nyelvű feliratok tiltakoznak a választást megelőző önkéntes feliratkozás terve ellen.

Gyurcsány Ferenc a TV2 Frizbi című műsorában vasárnap este levetített interjúban azt mondta: a választási részvétel előzetes regisztrációhoz kötése ellen tiltakoznak. Indoklásul hozzátette: elfogadhatatlan, hogy aki csak két nappal a szavazás előtt dönti el, hogy el akar menni voksolni, az ne vehessen részt a választáson.

Szerinte a választási feliratkozás „százezreket vagy milliókat” zár ki a választási részvétel lehetőségéből, és az is elképzelhető, hogy a kormány a regisztrációs időszak lejárta után hoz meg fájdalmas vagy felháborodást keltő intézkedéseket

Elmondta: nem a kormányt akarja meggyőzni az igazáról, hanem a választók figyelmét igyekszik felhívni arra, hogy „nagy baj van”, emeljék fel a hangjukat.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség sárvári ülésén döntött arról, hogy az állam nem fog hivatalból választási névjegyzéket vezetni, hanem az állampolgárok jelezhetik választási részvételi szándékukat. A regisztrációs időszak a tervek szerint 2013 szeptemberében kezdődik és tizenöt nappal a választások előtt zárul majd.

Gyurcsány: korábbi párttársa szivárogtatták ki az őszödi beszédet

A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke a TV2-n vasárnap este sugárzott interjúban azt mondta: a rendelkezésére álló információk alapján három korábbi párttársa, akkori MSZP-s vezetők hozhatták nyilvánosságra az őszödi beszédet: „egy nő és két férfi”, akiket azonban nem nevezett meg.

Gyurcsány Ferenc szerint mindhárman tudják, hogy őket gyanítja a beszéd kiszivárogtatása mögött, de mivel nincsenek százszázalékos, cáfolhatatlan bizonyítékai, nem mondja meg, kikről van szó. Hozzátette: ha biztosan tudja, hogy ki felelős a beszéd nyilvánosságra jutásáért, megosztotta volna ezt az információt, eljárást indított volna az elkövetők ellen, kizáratta volna az MSZP-ből és elzavarta volna a kormány közeléből őket.

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök őszödi beszéde a szocialisták 2006-os választási győzelme után, az MSZP-frakció május 26-i balatonőszödi zárt ülésén hangzott el, ám máig nem tudni, ki készítette és ki szivárogtatta ki az arról készült hangfelvételt, amelyből hat évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én először a Magyar Rádió közölt részletet. Ennek nyomán Budapesten tüntetések, majd zavargások kezdődtek.

Gyurcsány egyebek mellett azt mondta: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (...) Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (...) Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.\"

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés