Hirdetés

Lemondott Boris Johnson a brit Konzervatív Párt éléről, megszűnik miniszterelnöki tisztsége is

Várhatóan még  nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök •  Fotó: Boris Johnson/Facebook

Várhatóan még nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök

Fotó: Boris Johnson/Facebook

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

MTI

2022. július 07., 12:452022. július 07., 12:45

2022. július 07., 15:152022. július 07., 15:15

Frissítés

Lemondott csütörtökön Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról. A lépéssel megszűnik Johnson miniszterelnöki tisztsége is, de a kormányfő bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait. Johnson, aki 2019 óta állt a kormányzó Konzervatív Párt és a brit kormány élén, csütörtök délután, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott lemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott: az alsóházi konzervatív frakció immár egyértelművé vált szándéka az, hogy a párt élére új vezető, ebből következően a kormány élére új miniszterelnök kerüljön. Johnson kijelentette: egyetért Sir Graham Bradyvel, az utódválasztás megszervezéséért is felelős szakpolitikai frakcióbizottság elnökével abban, hogy az új vezető megválasztásának folyamatát haladéktalanul el kell kezdeni. A távozó brit kormányfő szerint ennek menetrendjét a jövő héten ismertetik.

A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió már a lemondás előtt megszellőztette a hírt. Downing Street-i forrásaik szerint

Hirdetés

Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak.

A londoni miniszterelnöki hivatal illetékeseinek tájékoztatása szerint Boris Johnson nyilatkozatban jelenti be távozását a következő órákban.

Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány és a Konzervatív Párt élén marad utódja megválasztásáig, amely a nyár végéig, vagy akár őszig is eltarthat. A Downing Street illetékeseinek csütörtöki tájékoztatása szerint a Konzervatív Párt októberben esedékes éves kongresszusán már Johnson utódja vesz részt a párt vezetőjeként és miniszterelnökként.

Az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt gyakorlatilag összeomlott a Johnson vezette kormány.

A héten először Rishi Sunak pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter mondott le, és csütörtökig 57-re emelkedett azoknak a minisztereknek, államtitkároknak, helyettes államtitkároknak, tanácsadóknak és más kormánytisztviselőknek a száma, akik ugyancsak lemondásukkal igyekeztek rábírni Johnsont a távozásra.

Csütörtökön Nadhim Zahawi, a kormányfő által Rishi Sunak helyére kinevezett új pénzügyminiszter is azt közölte Johnsonnal, hogy „ideje távozni”. Előző nap általános meglepetésre Priti Patel belügyminiszter is távozásra szólította fel Johnsont, jóllehet ő eddig a kormányfő feltétlen támogatójaként és szoros szövetségeseként volt közismert.

A legnagyobb horderejű tényező Johnson döntésében azonban valószínűleg az volt, hogy csütörtökön Sir Graham Brady, az alsóházi konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság elnöke is lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. A bizottság onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba, és feladatai közé tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása is.

Az utódjelölteknek a jelenlegi szabályozás alapján legalább nyolc alsóházi tory képviselőtárs támogatását kell megszerezniük ahhoz, hogy indulhassanak a vezetőválasztási versengésben.

A mezőny kialakulása után a frakció szavazássorozatot kezd. Az első szavazási körben a továbblépéshez meg kell szerezni a jelenleg 359 fős konzervatív frakció szavazatainak legalább az öt százalékát, a második fordulóban a bennmaradási küszöb 10 százalékra emelkedik.

Ha az első két fordulóban mindegyik induló átlépi a minimálisan megkövetelt szavazatarányt, akkor a legkevesebb frakcióvoksot szerző jelölt esik ki a versenyből. A talpon maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással Boris Johnson utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

Johnson az elmúlt hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett.

A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.

Johnson ellen azonban már június elején bizalmatlansági indítványt terjesztett be saját pártjának alsóházi frakciója, miután az elmúlt hónapokban kiderült az is, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.

A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnököt a rendőrség megbírságolta. Az újkori brit politikatörténetben Johnson az első, hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért rendőrhatósági szankcióval sújtottak. Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott.

korábban írtuk

Miniszterei hiába kérlelik távozásra és hagyják faképnél, ragaszkodik a székéhez a brit kormányfő
Miniszterei hiába kérlelik távozásra és hagyják faképnél, ragaszkodik a székéhez a brit kormányfő

Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant, egyre terebélyesedő botránysorozat miatt.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés