Hirdetés

A koronavírus-járvány kilencedik hulláma miatt maszkviselést ajánl Élisabeth Borne francia miniszterelnök

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A koronavírusos fertőzöttek számának emelkedése miatt a maszk újbóli viselését ajánlotta Élisabeth Borne francia miniszterelnök kedden országa lakóinak a tömegközlekedési járműveken, valamint a különösen veszélyeztetett emberek közelében. A járványügyi szakemberek szerint egy újabb, a kilencedik járványhullám érte el az országot.

MTI

2022. november 30., 13:042022. november 30., 13:04

„Segítsük egészségügyi dolgozóinkat azzal, hogy mindannyian óvatosabbak vagyunk! Ünnepélyesen az egészségügyi előírások betartására szólítok fel. Hordjuk a maszkot, amikor veszélyeztetett emberek környezetében vagy olyan zsúfolt helyeken vagyunk, mint a tömegközlekedési járművek! Ezek az apró gesztusok életeket mentenek, ezt mindannyian tudjuk, és meghatározóak a járvány visszaszorításában” – mondta a kormányfő a nemzetgyűlésben az azonnali kérdések órájában.

A franciák mindig is felelősen viselkedtek. Nincs kétségem afelől, hogy most is így fognak tenni”

Hirdetés

– tette hozzá. A csaknem egy hónapig tartó javuló tendencia után a koronavírus ismét terjedni kezdett Franciaországban, valószínűsíthető egy kilencedik járványhullám megérkezése.

Pénteken 48 629 új fertőzöttet regisztráltak az egy héttel korábbi 33 177-hez képest, ami 46 százalékos emelkedést jelent. A francia egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint megemelkedett a kórházban ápoltak száma is: az elmúlt hét napban több mint 4500 új fertőzött szorult kórházi ápolásra súlyos tünetek miatt.

A vírus úgynevezett reprodukciós rátája 1 fölé emelkedett, ami azt jelenti, hogy egyre magasabbra ívelő járványgörbe kezdetén tartunk

– mondta az AFP hírügynökségnek Pascal Crépey járványügyi szakember.

Antoine Flahault, a Genfi Egyetem egészségügyi intézetének vezetője a francia hírügynökségnek elmondta: egy kilencedik hullám van kialakulóban nemcsak Franciaországban, hanem általánosságban Európában, Délkelet-Ázsiában és Észak-Amerikában.

Ezért a koronavírus omikron variánsának új, gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata a felelős, amely fokozatosan kiszorítja a BA.5-ös jelzésű alvariánst is. A szakember szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra lehet számítani,

hogy a járványgörbe tovább emelkedik, és csak a karácsonyi szünetben kezd csökkenni, az iskolák bezárásának köszönhetően.

Az első nyolc járványhullám alatt Franciaország lakosságának immunizációja részben kialakult, miután az oltásra jogosultak 95 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás három adagját, de a negyedik oltást a jogosultaknak, azaz a 60 év felettieknek csak a töredéke igényelte.

A jelenleg kórházban ápolt fertőzöttek száma (19 ezer) egyelőre elmarad az előző hullámok tetőzési szintjeitől.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés