
Fotó: MTI
Egy román állampolgár van a Nagylak közelében történt közúti baleset halálos áldozatai között. Hat romániai illetőségű sebesültet Szegedre és Makóba szállítottak kórházba – közölte a bukaresti külügyminisztérium.
2017. február 15., 13:482017. február 15., 13:48
2017. február 15., 14:392017. február 15., 14:39
„A magyar hatóságok által a helyszínről nyújtott tájékoztatás szerint a baleset halálos áldozatai között van egy román állampolgár is\" – olvasható a külügyi tárcának az Agerpres hírügynökség által idézett közleményében. Ugyanezen forrás szerint a magyarországi hatóságok folytatják a vizsgálatot a szerencsétlenség körülményeinek és okainak kiderítésére.
Közben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az M43-as autópályán szerda reggel történt tömegbalesetben két török és egy román férfi, valamint egy bolgár nő halt meg, a rendőrség eljárást indított. Szabó Szilvia közölte, a négy áldozaton kívül a balesetben tizenöten megsérültek. A magyar rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást. A sztráda Románia felé vezető oldalán, a határátkelőtől mintegy egy kilométerre hét jármű ütközött össze: két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó.
Románia szegedi főkonzulja a baleset helyszínére sietett. Onnan azokhoz a kórházakhoz megy, ahol a romániai állampolgárságú sebesülteket ápolják, hogy tájékozódjon állapotukról és szükség esetén konzuli segítséget nyújtson.
Közben az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet pedig kórházba vittek az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről. Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz mentőkocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők.
A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek. Hogy mennyire súlyosak a sérüléseik, azt a kórházi vizsgálatok állapítják majd meg – mondta Győrfi Pál, hozzátéve: voltak akiknél csonttörés, illetve belső sérülés gyanúja is fennállt, de voltak, akik vélhetően zúzódásokkal megúszták a balesetet. Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel, a mentés órákon át tartott. Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek a helyszínre.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!