
Sokan politikai okokat sejtenek James Comey kirúgása mögött
Donald Trump amerikai elnök kedden váratlanul elbocsátotta James Comey-t, a Központi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját. Ezt maga az elnök jelentette be a Fehér Ház által kiadott közleményben.
2017. május 10., 08:202017. május 10., 08:20
2017. május 10., 08:212017. május 10., 08:21
Az Egyesült Államok legmagasabb rangú rendfenntartási tisztségviselőjét éppen annak a nyomozásnak a közepén mentette fel Donald Trump, amelyben az FBI azt vizsgálja: volt-e kapcsolat elnökválasztási kampánya és a választási folyamatba való állítólagos orosz beavatkozás között.
Trump a Comey-nak írt levelében azzal indokolta elbocsátását, hogy helyre kell állítani az FBI-ba vetett közbizalmat. Leírta azt is, hogy Jeff Sessions igazságügyi miniszter és helyettese javaslatára döntött így.
Comey az utóbbi hónapokban össztűz alatt állt mind a republikánusok, mind a demokraták részéről azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepe volt Hillary Clinton volt külügyminiszter, demokrata elnökjelölt külügyminiszteri levelezési gyakorlatának vizsgálatában. Trump a Comey-nak írt levélben nem említette az FBI-vezető szerepét a Clinton elleni nyomozásban, de a Fehér Ház közleményében szerepelt Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettes emlékeztetője, amelyben élesen bírálta Comey-t a Clinton-ügy kezelése miatt.
Egyebek között azért is, mert az FBI igazgatója tavaly júliusban nem volt hajlandó eljárást indítani Clinton ellen, közvetlenül az elnökválasztás előtt viszont sajtótájékoztatón számolt be az általa megismert, Clintonra nézve sérelmes információkról. „Az FBI hírnevét és hitelét súlyos kár érte, és ez hatással volt az egész igazságügyi minisztériumra is” – írta Rosenstein.
A Comey-nak írt levelében emlékeztetett arra, hogy az FBI-vezető háromszor is biztosította őt afelől: nem áll nyomozás alatt az állítólagos orosz beavatkozás ügyében. A Fehér Ház közölte azt is, hogy az új FBI-vezető személyéről azonnal elkezdődtek a konzultációk.
Comey menesztésének bejelentése előtt nem sokkal az FBI javítást adott ki Comey-nak arra a vallomására, amelyet a múlt héten tett a szenátus igazságügyi bizottsága előtt. Az FBI-vezető akkor azt vallotta, hogy Huma Abedin, Clinton egyik fő tanácsadója több ezer emailt küldött férje laptopjára, köztük több olyat, amely titkos információt tartalmazott. Az FBI most úgy javította a vallomást, hogy Abedin csak egy kis számú emailt továbbított a férje gépére levelezőprogrammal, a legtöbbet valamilyen adathordozóról töltötte fel a laptopra.
Comey-t Barack Obama elnök nevezte ki 2013-ban 10 évre az FBI élére. Az elnöki kinevezés nem garancia arra, hogy az illető kitölti a 10 évet, de Comey előtt csak egy FBI-igazgatót menesztettek. Comeyt – aki három évtizedet töltött el a rendfenntartásban – a 2016-os elnökválasztási kampányig mindkét párt dicsérte függetlenségéért és tisztességéért, azóta azonban megkérdőjelezték ítélőképességét és pártatlanságát. A demokraták – akik eddig Comey-t okolták azért, hogy Hilary Clinton elvesztette az elnökválasztást – az FBI-igazgató menesztése mögött politikai okokat sejtenek, és az esetet ahhoz hasonlították, mint amikor Richard Nixon elnök 1973-ban kirúgta azt a különleges ügyészt, aki a Watergate-ügyön dolgozott.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
szóljon hozzá!