Hirdetés

Donald Trump behúzta a New Hampshire-i republikánus előválasztást is, Nikki Haley nem adja fel

•  Fotó: Facebook/Donald J. Trump

Fotó: Facebook/Donald J. Trump

Erős részvétel mellett Donald Trump nyerte az amerikai Republikánus Párt második előválasztását: az előzetes eredmények szerint a korábbi elnök a szavazatok több mint felét szerezte meg New Hampshire államban, csakúgy mint egy héttel korábban Iowában, így egyre nagyobb az esélye annak, hogy pártja őt indítsa az Egyesült Államok elnöki tisztségéért folyó novemberi közdelemben.

Krónika

2024. január 24., 10:282024. január 24., 10:28

A nemzetközi sajtó szerint ezzel Trump megint történelmet írt, republikánus párti előválasztások történetében ilyen kettős győzelmet korábban csak hivatalban lévő elnök aratott, ellenzékből induló jelölt soha.

Donald Trump, a Nashau városában tartott hivatalos eredményváró ünnepségen köszönetet mondott a támogatásért, és felhívta a figyelmet arra, hogy New Hampshire-ben politikai pályája harmadik előválasztási győzelmét aratta.

Hirdetés

A korábbi elnök élesen bírálta egyetlen republikánus párton belül versenyben maradt ellenfelét, akit azzal vádolt, hogy alaptalanul nyilvánította magát győztesnek előzetesen.

Donald Trump egyben saját politikai tervei közül kiemelte az Egyesült Államok határőrizetének szigorítását, amiben szerinte Joe Biden kormányzata teljes kudarcot vallott, valamint a hivatalban lévő elnököt ismét alkalmatlannak mondta az elnöki feladatok ellátására.

A Trump ellen induló Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet a veresége ellenére sem adja fel az elnökjelöltségért folytatott küzdelmet.

Miközben gratulált Trumpnak a győzelemhez ebben a kis északkeleti államban, ahol amúgy neki is sok támogatója van, Nikki Haley azt mondta, hogy „a verseny messze nem ért véget”, és arra figyelmeztette a republikánusokat, hogy „Trump jelölése Jor Biden győzelmét jelentené” november 5-én.

Haley arra számít, hogy az egy hónap múlva esedékes dél-karolinai előválasztáson még megverheti Trumpot. Elemzők szerint azonban erre kicsi az esélye.

Mint ismeretes, a Republikánus Párt júliusban választja meg elnökjelöltjét, aki várhatóan Joe Biden hivatalban levő elnök kihívója lesz a novemberi elnökválasztáson.

Kedden New Hampshire államban a demokraták is tartottak előválasztást, ugyanakkor azt a Demokrata Párt országos irányító testülete nem fogadja el, mert Joe Biden elnök kezdeményezésére idén hivatalosan nem írtak ki előválasztást az államban.

A helyi demokraták által megtartott előválasztáson a hivatalban lévő elnök neve nem is szerepelt a szavazólapokon. Ennek ellenére egy helyi kezdeményezés nyomán az államon belül urnákhoz járuló mintegy 100 ezer demokrata szavazó túlnyomó többsége Joe Biden nevét felírta a szavazólapokra. A második helyen Joe Biden elnökjelölti kihívójaként Dean Phillips kongresszusi képviselő végzett 20 százalékkal.

Joe Biden köszönetet mondott a rendkívüli körülmények között szerzett győzelméért, és közleményében úgy fogalmazott,

New Hampshire-ben világossá vált, hogy Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje.

A november 5-i választás tétjéről azt írta, hogy az nem is lehetne nagyobb, mert az amerikai demokrácia jövőjéről szól.

Az amerikai elnökválasztáson induló elnökjelöltek kiválasztásának folyamata, az előválasztási verseny január 15-én Iowa államban kezdődött jelölőgyűlésekkel a republikánusok számára, ahol Donald Trump elsöprő fölénnyel utasította maga mögé az ott második helyen végző Ron DeSantis floriai kormányzót és a harmadik helyen befutó Nikki Haley-t. Ron DeSantis a hétvégén jelentette be, hogy kiszáll a versenyből, és Donald Trumpot támogatja.

Ami az esélyeket illeti, a Wall-Street Journal 2023. decemberi felmérése szerint Trump a szavazatok 47 százalékát szerezné meg, míg Joe Biden jelenlegi elnök csak a voksok 43 százalékát kapná. Ugyanezen felmérés szerint Biden az elnöksége alatt a legalacsonyabb népszerűségi mutatót tudja magáénak, amit más közvélemény-kutatások is megerősítenek.

Az NBC november 19-én közzétett, az EFE és az Agerpres által idézett felmérésében Biden 44 százalékon, Trump 46 százalékon állt.

korábban írtuk

Egyértelmű győzelmet aratott Donald Trump az amerikai Republikánus Párt első előválasztásán Iowában
Egyértelmű győzelmet aratott Donald Trump az amerikai Republikánus Párt első előválasztásán Iowában

Donald Trump egyértelmű győzelmet aratott az amerikai Republikánus Párt első előválasztásán Iowában – közölte egybehangzóan az amerikai sajtó és a nemzetközi hírügynökségek.

korábban írtuk

Újabb politikus szállt ki a republikánus elnökjelöltségért zajló versenyből, és biztosította Trumpot támogatásáról
Újabb politikus szállt ki a republikánus elnökjelöltségért zajló versenyből, és biztosította Trumpot támogatásáról

Kiszáll a republikánus elnökjelöltségért zajló versenyből Ron DeSantis, és Donald Trumpot támogatja – jelentette be döntését a floridai kormányzó az X közösségi platformon alig egy nappal New Hampshire állam előválasztása előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés