
Fotó: Twitter
Igor Dodon moldovai államfő arra buzdította a hallgatóságot az autonóm Gagauziában, hogy küzdjenek azok ellen, akik le akarják rombolni a Moldovai Köztársaság államiságát azáltal, hogy a Romániával való egyesülését szorgalmazzák – számolt be hétfőn a hétvégi eseményekről a News.ro a Szabad Európa Rádióra hivatkozva.
2017. augusztus 21., 16:392017. augusztus 21., 16:39
Dodon minderről Comratban, az autonóm Gagauzia fővárosában beszélt azon a szombati ünnepségen, amelyet a régió önállósága kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából szerveztek. A románbarát moldovai vezetők általában nem vesznek részt ezeken a megemlékezéseken.
– jelentette ki az elnök egy koncert közönségéhez szólva. Az eseményen egyébként az autonóm régió vezetői mellett a chişinăui orosz és török nagykövet is részt vett.
„Azt hiszem, mindenki egyetért abban, hogy
– jelentette ki az oroszbarát moldovai elnök, hozzátéve: meggyőződése, hogy az ország nem maradhat fenn az Oroszországgal fennálló stratégiai partnerség nélkül.
A török eredetű, de ortodox vallású gagauzok lakta terület 1990-ben nyilvánította ki, hogy önálló szovjet tagköztársasággá kívánnak válni, mivel tartottak attól, hogy Moldova egyesülhet Romániával, és ezáltal sérülhetnek a nemzetiségi jogaik. A chişinăui kormány ezt nem ismerte el, és végül, ötévnyi feszültség után autonóm területként ismerte el Gagauziát. Ennek ellenére a gagauzok minden évben megünneplik a köztársaság kikiáltásának évfordulóját.
Mivel a gagauzok attól tartanak, hogy Románia bekebelezi Moldovát, a tavalyi választáson elsöprő többségben a román–moldáv egyesülést következetesen elutasító Dodonra szavaztak.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!