
A hercegnő videóüzenetben jelentette be a szomorú hírt, óriási emberi tartásról téve tanúbizonyságot
Fotó: Videófelvétel
Daganatos megbetegedéssel kezelik Katalin walesi hercegnőt, Vilmos brit trónörökös feleségét.
2024. március 22., 20:382024. március 22., 20:38
2024. március 22., 21:262024. március 22., 21:26
Ezt a 42 éves hercegnő maga jelentette be pénteken közzétett videóüzenetében. Katalin elmondta: januárban elvégzett hasüregi műtétje után még az volt az orvosi szakvélemény, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé.
Hozzátette: orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak, és ez a kezelés jelenleg korai szakaszában tart. Katalin elmondta, hogy a hír hatalmas sokkhatásként érte. Úgy fogalmazott: Vilmossal együtt mindent megtesznek annak érdekében, hogy fiatal családjuk érdekében a folyamatot magánjellegű ügyként kezeljék.
A hercegnő – egyértelmű utalással a műtét óta részletes információ közzététele nélkül eltelt hosszú időszakra – kijelentette: időbe telt, hogy az operáció után kellő mértékben felépüljön a kezelés elkezdéséhez, és idő kellett ahhoz is, hogy a történteket megfelelő és megnyugtató módon elmagyarázzák három gyermeküknek, György és Lajos hercegnek, illetve Sarolta hercegnőnek. „Elmondtam nekik, hogy jól érzem magam, és napról napra erősödöm azáltal, hogy a gyógyulásomat elősegítő dolgokra összpontosítom figyelmemet gondolatilag, testileg és lelkileg” – fogalmazott péntek esti videóüzenetében Katalin hercegnő.
Az udvar január 17-én jelentette be, hogy a hercegnőn tervezett és sikeres hasüregi műtétet hajtottak végre. Az akkori tájékoztatás nem tért ki a beavatkozás okára, de az udvar szóvivője valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához. Katalin január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból, és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik.
A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – azóta sem közölt részleteket a műtét okáról, jóllehet eleinte azt hangsúlyozta, hogy Katalint nem daganatos megbetegedéssel kezelik. Pénteki videóüzenetében Katalin sem részletezte, hogy milyen jellegű daganatos betegségről van szó. A walesi hercegnő karácsony óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt; állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken hivatalos információ hiányában számtalan találgatás keringett.
Katalin 75 esztendős apósát, III. Károly királyt – Vilmos trónörökös édesapját – január óta szintén daganatos megbetegedéssel kezelik, és jóllehet államfői tisztségével járó hivatalos feladatait ellátja, jelenleg ő sem vesz részt nyilvános programokon. Az udvar az uralkodó betegségének pontos mibenlétét sem ismertette eddig.

Daganatos betegséget diagnosztizáltak a brit uralkodónál, III. Károly király kezelése hétfőn megkezdődött – jelentette be hétfőn a Buckingham-palota.
Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra – jelentette ki az amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago rezidenciáján újságíróknak hétfőn.
Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn egy floridai, Palm Beach-i rendezvényen elmondta, hogy folynak a tárgyalások Oroszország ukrajnai háborújának befejezéséről, de nem adott konkrétumokat az előrehaladásról, a következő lépésekről vagy a határidőkről.
Az orosz kormány felhatalmazta a védelmi minisztériumot, hogy felmondja az Oroszország és Románia, valamint több tucat más NATO-tagállam között fennálló katonai megállapodásokat.
A nemzetegyesítés fontos pillanatának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn az M4-es Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadását.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.
Az elmúlt három napban Floridában az Egyesült Államok, Európa és Ukrajna tisztségviselői között az Oroszország ukrajnai háborújának befejezését célzó tárgyalások középpontjában az álláspontok összehangolása állt – jelentette ki vasárnap Steve Witkoff.
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
szóljon hozzá!