2013. február 22., 13:312013. február 22., 13:31
A Conflict Barometer 2012 című elemzés szerint az államok működését veszélyeztető konfliktusok száma 396 volt tavaly. Ezek közül 43 tartozott a fegyveres erőszak szervezett alkalmazásának jegyeit mutató súlyos válságok közé. A kutatók e csoporton belül 18-at soroltak a konfliktusok ötfokozatú skáláján a legsúlyosabb kategóriába, vagyis a háborúk közé.
Tavaly kettővel csökkent a háborúk száma az egy évvel korábbi húszhoz képest, de a Szudán és Dél-Szudán között kitört konfliktussal 2008 óta először ismét megjelent az államok közötti háború formája. Jelentősen emelkedett a skála negyedik fokozatához, az úgynevezett korlátozott háborúkhoz sorolt konfliktusok száma, „ezért nem beszélhetünk arról, hogy békésebb hely lett a világ” - idézte az intézet közleménye Simon Ellerbrockot, a HIIK igazgatóságának tagját.
A legtöbb háború - összesen kilenc - Afrikában, az Egyenlítőtől délre fekvő térségben dúlt, a legtöbb halálos áldozatot - összesen 65 ezret - pedig a közel-keleti térségben zajló háborúk szedték. A legvéresebb a szíriai polgárháború, amelyben 55 ezren haltak meg tavaly.
Több konfliktus kikerült a háború kategóriából. Líbia, Egyiptom és Jemen például tavaly már nem számított háború sújtotta országnak a heidelbergi szakértők értékelése szerint. Ugyanakkor elérte a háborús fokozatot egyebek között a Mianmar északi részén a kormányerők és a kacsin kisebbség milíciája között kialakult konfliktus, valamint a Pakisztánban amerikai támogatással iszlamista csoportok ellen indított akció, amelynek tavaly több mint 4 ezer halálos áldozata volt.
Az amerikai kontinensen 2012-ben is Mexikóban dúlt a legvéresebb konfliktus, a kormány és a drogkereskedő kartellek háborújában egy év alatt több mint 12 ezren haltak meg. Európában a gazdasági-pénzügyi válság okoz az állami működést fenyegető konfliktusokat. Több országban, például Görögországban és Romániában erőszakos összecsapásokhoz is vezetett a válság nyomán kialakult lappangó feszültség kirobbanása - mutattak rá a HIIK kutatói.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.