
Fotó: Police.hu
Két román állampolgár ereszcsatorna-szerelés ürügyén csalt ki több százezer forintot Veszprém megyében – tájékoztat a magyar rendőrség.
2017. május 01., 19:252017. május 01., 19:25
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak a Police.hu oldalon közzétett közleménye szerint idén áprilisban a megye területén négy ingatlannál jelent meg két férfi, akik arra tettek ajánlatot a tulajdonosoknak, hogy átlagosan huszonötezer forintért lecserélik a házuk ereszcsatornáit.
A nyomozati anyag szerint a kedvező ajánlatot az otthonukban felkeresett lakók elfogadták. A két illető minden esetben megkezdte a munkálatokat, majd
A rendőrség közölte, a sértettek kérdéseire – miért emelkedett meg a munka ára, hiszen nem ebben egyeztek meg – azt válaszolták, hogy félreértették ajánlatukat, 1-2 méter hosszú ereszcsatorna kerül több tízezer forintba, a teljes munka díja több mint ötszázezer, egymillió forint.
A sértettek közül hárman több százezer forintot adtak át a két román állampolgárnak. Egyikük azért nem adott át készpénzt, mert hozzátartozójának gyanússá vált a két férfi és értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek.
A veszprémi nyomozók adatgyűjtésének köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 27 éves és egy 29 éves román állampolgárságú férfit, akiket április 29-én elfogtak és előállítottak a helyi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük csalás bűntett és csalás bűntett kísérlet meglapozott gyanúja miatt indult eljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.
Az eljárás során a két férfitől lefoglaltak közel száz eurót, több mint egymillió forint készpénzt, egy személygépkocsit, valamint szerszámokat és alumínium csatornadarabokat. A rendőrség közölte, előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság május 1-jén elrendelt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!