Hirdetés

Csáky Pál MKP-elnök lenne

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kihívóra talált a szlovákiai magyar párt elnöki tisztségére eddig egyedül pályázó Bugár Béla. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy a március 31-én esedékes tisztújító közgyűlésen az eddigi egyetlen jelölttel, Bugár Béla jelenlegi pártelnökkel szemben megpályázza a szlovákiai magyar alakulat elnöki posztját. Csáky tíz napja még tagadta, hogy ilyen szándéka lenne, s beismerte, hogy elképzelése szerint inkább az Európai Parlament képviselőjeként folytatná politikusi pályáját.

Gazda Árpád

2007. március 21., 00:002007. március 21., 00:00

Miután azonban a pártérsekújvári és lévai járásiközgyűlése is jelölte, a politikus úgydöntött, hogy él a tisztújítóközgyűlés kínálta alkalommal.
Bugár Béla a kezdetektőláll az MKP élén, azóta, hogy 1998-ban azaddig működő három szlovákiai magyar politikaierő egyesült, és az akkori szlovák ellenzékipártokkal összefogva próbált választásokatnyerni Vladimir Meciar akkori kormányfő ellenében. Ezsikerült, s a magyar párt 1998-tól 2006-ig, kétcikluson át kormányzati pozícióbanpolitizált, a tavalyi választásokat követőena kormányt alakító Robert Fico az MKP-t nemtalálta alkalmas partnernek a kormányzásra.Elemzők szerint az MKP azóta sem találta meg igaziellenzéki szerepét. Tegnap Csáky jelezte: aközgyűlés küldötteit 15 pontból állóprogramtervezetével, a pártvezetési stílusmegváltoztatásának ígéretével,az MKP átláthatóbb működésétcélzó elképzeléseivel akarja meggyőzni,de azt is megfogalmazta, miért fontos a párton belülifiatalítás és az, hogy a döntéshozatalbaa régiókat az eddiginél intenzívebbenvonják be.
Bugár szerint kettejükvetélkedése „teljesen normális”, csakerősítheti a pártot, egyszersmind azt bizonyítja,hogy az MKP-ban maradéktalanul érvényesül ademokrácia. Ez a tisztújító közgyűlésazonban hangsúlyát illetően az alapszabályrólés a választásokról, nem pedig az elnökszemélyéről szól, szögezte le. Ugyanakkorbírálta is Csákyt, amiért „a pártátláthatóbb vezetését és avezetői stílusváltást” szorgalmazta. Azzalérvelt, hogy Csáky a pártvezetésmindenkori tagjaként eddig is megtehette volna észrevételeit,ha olyasmit tapasztalt, amin változtatni kell.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés