Hirdetés

Csak nemrég ismerkedtek meg a templomi merénylők

Csupán néhány nappal a terrorakció előtt ismerkedett meg egymással az a két dzsihadista, aki kedden behatolt a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray katolikus templomába, túszokat ejtett, majd egy késsel elvágta a miséző pap torkát – derült ki vasárnap a francia hatóságok nyomozása alapján.

Balogh Levente

2016. július 31., 16:222016. július 31., 16:22

Az egyaránt 19 éves Abdel-Malik Petitjean és Adel Kermiche július 22-én lépett kapcsolatba egymással a Telegram nevű kódolt üzenetküldőn keresztül. Ugyanezen a felületen osztotta meg Petitjean azt a videót, amelyen hűséget fogadott az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek. Erre ugyan egy meg nem nevezett ország titkosszolgálata figyelmeztette a francia hatóságokat, de akkor még nem tudták kideríteni a feltöltő identitását.

Pénteken a francia rendőrség őrizetbe vett egy szíriai menedékkérőt, mivel a gyanú szerint köze volt a terrortámadáshoz. A France 24 pénteki híradása szerint a férfi egy menekültközpontban lakott, ott vették őrizetbe. A nyomozók egy szíriai útlevél fénymásolatára bukkantak az egyik elkövető, Adel Kermiche otthonában, és most azt ellenőrzik, hogy a szíriai férfinak volt-e köze a merénylethez. Eddig három személyt tartóztattak le az ügy kapcsán.

Eközben új videó jelent meg pénteken a normandiai papgyilkosok egyikéről, Abdel-Malik Petitjeanról, aki a templomi támadás előtt egész Franciaországot megfenyegette és bosszút esküdött. A második normandiai támadó fiú, Abdel-Malik Petitjean Francois Hollande francia elnökhöz és Manuel Valls miniszterelnöknek címezte fenyegető üzenetét – írta a Sky News a videó lefordítása után.„Változnak az idők. Úgy fogtok szenvedni, ahogy a mi testvéreink is szenvednek. Leromboljuk az országotokat\" – fenyegetőzött a normandiai templomi támadás előtt készített második videón Abdel-Malik Petitjean, akit a merénylet előtt pár nappal már kerestek a francia hatóságok. Az előző felvételhez hasonlóan ezt a videót is az Iszlám Állam hivatalos hírügynöksége, az AMAQ tette közzé.

A német tartományi belügyminiszter eközben arról beszélt: a Közel-Keleten tartózkodott az az ismeretlen, aki mobiltelefonon utasításokat adott az ansbachi merénylet elkövetőjének közvetlenül a robbanás előtt. Német sajtóértesülés szerint a würzburgi baltás-késes támadás tettesét is a térségből irányíthatták.

Joachim Herrmann elmondta, hogy az Ansbachban július 24-én este elkövetett merénylet tettesét egy azonnali üzenetküldő szolgáltatás révén mobiltelefonon utasították, hogy mit tegyen és hogyan viselkedjen. A Közel-Keletről üzeneteket küldözgető ismeretlen „pontosan tudta, hogy miről van szó”, így például amikor a szíriai merénylő arról számolt be, hogy biztonsági emberek vannak az óvárosban rendezett szabadtéri koncert helyszínénél – amely a hatóságok feltételezése szerint a célpont volt –, arra utasította, hogy próbáljon meg besurranni vagy egyszerűen menjen be – mondta a miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés