Hirdetés

Cozma-ügy: súlyosbították Sztojka Iván büntetését

Részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Cozma-ügyben hétfőn a magyarországi legfelsőbb bíróság, és Sztojka Iván harmadrendű vádlott büntetését 8 évről 13 évre súlyosbította, mivel a férfi bűnsegédként részt vett Marian Cozma megölésében. Az első- és a másodrendű vádlott jogerősen kiszabott 18-18 éves szabadságvesztését helybenhagyta a Kúria.

MTI

2012. október 01., 15:142012. október 01., 15:14

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi lokál előtt, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. A tényállás tartalmazza azt is, hogy a három vádlott és társai kifejezetten provokatív szándékkal mentek a szórakozóhelyre, ahol támadóan léptek fel, belekötöttek a vendégekbe, és összetűzésbe keveredtek a sértettekkel is.

A vádbeli események mindössze két percig tartottak. Ezalatt Cozmát kétszer szúrták meg, ebből Raffael Sándor döfése szívet ért és perceken belül halált okozott. Németh Győző Pesicet egyszer szúrta meg, ez a döfés a vesét érte és életveszélyesnek bizonyult, csak a gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy életben maradt a sportoló, szinte kettévágott veséjét ki kellett operálni. Zarko Sesumot fejbe rúgták a támadók, amivel életveszélyt okozó testi sértés kísérletét követték el, továbbá számtalan ütés, rúgás záporozott a sértettekre, akik igyekeztek védekezni, illetve bizonyos mértékig viszonozni a támadást.

A Veszprém Megyei Bíróság 2011 júniusában első fokon, nem jogerősen életfogytiglant szabott ki minősített, több emberen elkövetett emberölés és testi sértés miatt az első- és a másodrendű vádlottra, Raffael Sándorra és Németh Győzőre azzal, hogy a leghamarabb 30 év múlva bocsáthatók feltételes szabadságra, Sztojka Iván pedig 20 éves fegyházbüntetést kapott.

Védői fellebbezések folytán azonban a Győri Ítélőtábla az idén április 27-én jelentősen enyhítette a büntetéseket: emberölés alapesete miatt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 év, Sztojka Ivánt pedig több rendbeli testi sértés miatt 8 év börtönre ítélte. A másodfokú bíróság ítélete azért tért el jelentősen az elsőfoktól, mert a tábla nem látta bizonyítottnak, hogy az ölési szándékot illetően akarategységben cselekedett a három vádlott, a közös szándék a jogerős ítélet szerint csak a testi sértéseknél bizonyítható.

A Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új másodfokú eljárás lefolytatását indítványozta, részben indoklási kötelezettség megsértése, részben törvénysértő minősítés és törvénysértően enyhe büntetések miatt.

A Kúria a hatályon kívül helyezésre és az eljárás megismétlésére irányuló indítványt alaptalannak találta és elutasította, mert a tábla teljesítette indoklási kötelezettségét. Ugyanakkor a minősítésekkel kapcsolatos indítványnak egyetlen vádlott, Sztojka vonatkozásában helyt adott a Kúria, és ezzel összefüggésben súlyosbította a harmadrendű vádlott büntetését.

A vádhatóság felülvizsgálati kérelme nyomán a Kúria azt állapította meg, hogy az első- és a másodfokú bíróság ítéleteiben egyaránt voltak hibák.

A legfelsőbb bírói fórum szerint egyértelműen téves volt, hogy az elsőfokú bíróság több emberen elkövetett emberölésnek minősítette a történteket, és ez alapján két életfogytiglani és egy húszéves szabadságvesztést szabott ki, hiszen egyetlen olyan tettes sem volt, aki több ember életére tört volna.

A Legfőbb Ügyészség gyakorlatilag az elsőfokú ítéletet tekintette megfelelőnek - jegyezte meg szóbeli indoklásában Kónya István, a Kúria felülvizsgálati tanácsának elnöke, a Kúria elnökhelyettese, büntető kollégiumának vezetője.

A Kúria szerint nem volt helyes a másodfokú bíróság azon értékelése sem, amellyel az összefüggő eseménysort indokolatlanul széttagolta. Ez különösen Sztojka esetében nyilvánvaló, aki fizikai bűnsegédje volt a Cozma sérelmére elkövetett emberölésnek, hiszen miközben Raffael késsel támadta a sportolót, Sztojka fenyegető magatartásával megosztotta Cozma figyelmét, lekötötte energiáit, és így az áldozat nem védekezhetett hatékonyan.

A Kúria szerint Sztojka magatartása, mozgása bizonyítja, hogy akarat- és szándékegységben volt Raffael Sándorral, mikor Cozma életére törtek, Sztojka azonosult az elsőrendű vádlott ölési szándékával, és hogy ez a támadás ilyen eredményes lehetett, abban nagy szerepe volt a harmadrendű vádlottnak. Továbbá a Kúria szerint fenyegető jelenlétével pszichikai bűnsegédje volt a Pesic és Sesum sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, illetve életveszélyt okozó testi sértés kísérletének is a harmadrendű vádlott.

A tábla Sztojka esetében több rendbeli testi sértést állapított meg, amelyért halmazati büntetésként legfeljebb 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, és ez alapján látta indokoltnak a másodfokú bíróság jogerős ítéletében a 8 éves börtön kiszabását. Ezt változatta meg a Kúria, amikor úgy ítélte meg, hogy Sztojka bűnsegédként ugyan, de mindhárom sértett sérelmére elkövetett cselekményekben részt vett, és bűnsegédje a Cozma sérelmére elkövetett emberölésnek, a Pesic sérelmére elkövetett emberölés kísérletének és a Sesum sérelmére elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletének is. Ez alapján már akár 20 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható, ezért Sztojka esetében a jogerős ítélet törvénysértő minősítéséből következő, törvénysértően enyhe büntetést megváltoztatta, és 8 évről 13-ra emelte.

A Kúria szerint az elsőrendű vádlott cselekményeinek minősítése sem mindenben helyes, ám büntetési tétele, és így a kiszabható büntetés sem változna lényegesen az új minősítéssel, így pedig a felülvizsgálati eljárásban nem volt lehetőség annak megváltoztatására. A másodrendű vádlott vonatkozásában a Kúria egyetértett a tábla döntésével.

A legfelsőbb bírói fórum ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés