Hirdetés

Coloradóban nem indulhat Trump a választáson az állam legfelsőbb bíróságának döntése szerint

Megakadályoznák, hogy Donald Trump újra versenybe szálljon az elnöki tisztségért •  Fotó: Facebook/The White House

Megakadályoznák, hogy Donald Trump újra versenybe szálljon az elnöki tisztségért

Fotó: Facebook/The White House

Nem szerepelhet a republikánus előválasztás coloradói indulói között Donald Trump volt amerikai elnök – erről döntött Colorado állam legfelsőbb bírósága kedden.

MTI

2023. december 20., 10:332023. december 20., 10:33

Az állam legfőbb jogi fóruma helyt adott annak a kezdeményezésnek, amely az amerikai alkotmány 14. kiegészítésére hivatkozva kezdeményezte az előző elnök eltávolítását a republikánus előválasztás indulói közül. A 4 igen és 3 nem szavazattal meghozott határozat végrehajtását felfüggesztették a január 4-i fellebbezési határidő lejártáig, ameddig az érintettek az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé vihetik az ügyet.

Az állam közigazgatásának demokrata vezetője közleményben erősítette meg eltökéltségét, hogy érvényt szerez a bíróság döntésének. Colorado állam legfelsőbb bíróságának mind a 7 tagját demokrata kormányzó nevezte ki.

Hirdetés

Donald Trump kampányszóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságánál fellebbeznek és egyúttal visszautasította a határozatot, amelyet teljes mértékben hibásnak és antidemokratikusnak minősített.

Colorado választási hatósága azt közölte, hogy az ügyet január 5-ig le kell zárni, mert akkor véglegesíti az előválasztásokon indulók listáját.

A döntés alapjául szolgáló 14. alkotmánykiegészítést a polgárháború után hozták, ami eltiltja a további közhivatal viselésétől azt az alkotmányra esküt tett tisztségviselőt, aki „zendülésben érintett”. Az ügyben Donald Trump ellen a 2021. január 6-i eseményeket hozzák fel. Trump tagadja, hogy bármilyen törvénytelenséget követett volna el a Washingtonban tartott tüntetések idején.

Colorado állam legfelsőbb bírósága az ügyben ősszel tartott meghallgatásán is megosztottak voltak a bírói tanács tagjai, többen azon a véleményen voltak, hogy nem a testület feladata annak eldöntése, hogy Donald Trump érintett volt-e zendülésben.

Mi történne, ha egy közép-európai országban próbálnák kizárni az elnökválasztás egyik jelöltjét – tette fel a kérdést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Colorado állam Legfelsőbb Bírósága diszkvalifikálta Donald Trump volt amerikai elnököt az elnökválasztási küzdelemből. Szijjártó Péter azt írta: „játsszunk el a gondolattal, ha valami hasonló történne egy patrióta kormány által vezetett közép-európai országban, hány perc kellene az Európai Parlamentben a demokrácia halálának kikiáltásához, hány perc múlva adna ki elítélő közleményt az amerikai külügyminisztérium, hány perc múlva fagyasztaná be még inkább az Európai Bizottság az oda nem adott uniós forrásokat, s hány perc kellene ahhoz, hogy a globális liberális médiahálózat minden felületén szerkesztőségi cikkekben hirdessék a jogállamiság megsemmisülését? S mi van most? Csend. De nem az advent miatt”.

korábban írtuk

Tovább nőtt Donald Trump támogatottsága a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között
Tovább nőtt Donald Trump támogatottsága a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között

Meghaladta a kétharmadot Donald Trump támogatottsága a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között – derül ki a vasárnap nyilvánosságra hozott FoxPoll, amerikai országos felmérésből.

korábban írtuk

Nem adja fel: Trump akkor is folytatja az elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja
Nem adja fel: Trump akkor is folytatja az elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja

Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja – ígérte a volt elnök egy interjúban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés