
Bajba kerülhet. A CIA igazgatója szerint Hillary Clinton volt külügyminiszter ellen is eljárás indulhat
Fotó: X/Hillary Clinton
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben a 2016-ban összeállított, és feltételezések szerint politikai céllal készült hírszerzési jelentés ügyében.
2025. július 28., 11:312025. július 28., 11:31
John Ratcliffe a Fox News hírtelevízió vasárnapi politikai magazinjában elmondta, hogy az elszámoltathatóság megteremtése érdekében született a nyomozati indítvány az igazságügyi minisztérium felé a július közepén nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján.
– fogalmazott a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója.
Tulsi Gabbard, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója nyilvánossá tett a minősítés alól feloldott dokumentumokat, ezek – állítása szerint – arról tanúskodnak, hogy 2016-ban az Obama-adminisztráció az elnök utasítására olyan hírszerzési jelentést készíttetett, ami arról szólt, hogy Oroszország Donald Trump győzelme érdekében befolyásolta a 2016-os elnökválasztást, és amiről tudta, hogy valótlanság.
John Ratcliffe CIA-igazgató a vasárnap adott interjúban úgy vélte, hogy a jogi eljárás lehetséges érintettjei, azaz
Barack Obama volt elnök szóvivője visszautasította a feltételezéseket, és a kongresszusi demokraták is politikai alapú támadásról beszéltek.
Jim Himes, a képviselőház hírszerzési bizottságának vezető demokrata tagja alaptalannak nevezte a nyilvánosságra hozott dokumentumok tartalmát, míg Mark Warner, a szenátus hírszerzési bizottságának rangidős demokrata tagja azzal vádolta Tulsi Gabbardot, a Nemzeti Hírszerzés jelenlegi igazgatóját, korábbi demokrata képviselőt, hogy pozícióját fegyverként használja arra, hogy az elnök „összeesküvés-elméleteit” felerősítse.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!