Hirdetés

CIA: célzottan likvidálták Bin Ladent

A kommandósok az Oszama bin Laden megölésére szóló felhatalmazással indultak akcióba a terroristavezér pakisztáni rejtekhelye ellen – jelentette ki az amerikai NBC televízió kedd esti híradójának nyilatkozva Leon Panetta, a CIA igazgatója.

2011. május 05., 09:532011. május 05., 09:53

„A felhatalmazás, amivel rendelkeztünk, Bin Laden megölésére szólt. És ezt egyértelművé tették. Ugyanakkor, a (kommandósok) harcszabályai szerint, ha hirtelen felemelte volna a kezét és felkínálta volna, hogy fogják el, akkor természetesen módjukban állt volna elfogni őt. Ilyen lehetőség azonban soha nem állt elő” – mondta a televíziónak Panetta arra a kérdésre válaszolva, hogy Obama elnök Bin Laden elfogására, megölésére vagy mindkettőre adott utasítást.

Arra a felvetésre, hogy ezt miért nem lehetett volna már az iraki háború kezdetekor, sok ember életét megmentve megtenni, Panetta kijelentette: „Nem hiszem, hogy lett volna egy másik alkalom, ami lehetőséget nyújtott volna arra, hogy elfoghassuk, és hogy egy olyan akciót hajtsunk végre, mint ez.”

Egyes híradások szerint egyébként Bin Laden 12 éves lánya, aki az épületből kimentett hat gyerek között volt, a pakisztáni nyomozóknak azt mondta, hogy apját élve fogták el, majd a családtagok szeme láttára lőtték agyon.

A CIA igazgatója a Time magazinnak, az NBC-nek is úgy nyilatkozott, hogy a pakisztániak semmit sem tudtak a bevetésről. Mivel az akciót egy helyőrséggel rendelkező városban hajtották végre, a forgatókönyvek között az is szerepelt, hogy a pakisztániak megpróbálhatják elfogni az amerikai erőket.  „Ezért voltak a helyszínen tartalék helikopterek” – mondta. A hírszerzési főnök szerint Bin Laden családjának életben maradt tagjai jelenleg pakisztáni őrizetben vannak. A CIA kérte, hogy további információgyűjtés céljából kihallgathassa őket, amire a pakisztániak ígéretet tettek.

Leon Panetta meggyőződését fejezte ki, hogy a Bin Laden holttestéről készült fotókat előbb-utóbb közreadják, amit ő személy szerint támogatna azért, hogy Amerika bebizonyítsa a világnak: képes volt megölni a terroristavezért. „Láttam őket. Elemeztük őket, és nem kérdéses, hogy ez Bin Laden” – mondta. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője egyébként elmondta: Oszama bin Ladennél nem volt fegyver, de ellenállást tanúsított, mielőtt lelőtték.

A terroristavezér likvidálása egyébként vitát is szült Amerikában: Loretta Tuell, az amerikai szenátus indiánügyi bizottságának irodavezetője, főtanácsadó kijelentette: az amerikai kormányzatnak nem volt joga ahhoz, hogy az Oszama bin Laden elleni műveletet összekapcsolják Geronimo apacs törzsfőnök nevével. (Az akció során Bin Laden kódneveként használták a Geronimót.) Úgy ítélte meg, nem volt helyénvaló, hogy az egyik legnagyobb indián nemzeti hős nevét összefüggésbe hozzák az Egyesült Államok leggyűlöltebb ellenségével. Az elnök népszerűségének azonban ez mit sem ártott: Barack Obama népszerűsége kilenc ponttal 56-ra nőtt az utóbbi hónapban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés