Hirdetés

Célkeresztben a szikhek Amerikában

Az amerikai szikheket a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények óta – sokszor tévedésből – több mint 700, vallási elfogultsággal összefüggésbe hozható támadás érte – közölték amerikai médiaforrások a Szikh Koalíció elnevezésű, New York-i érdekvédelmi csoport adataira hivatkozva.

2012. augusztus 10., 10:272012. augusztus 10., 10:27

A tévedések oka, hogy a szikh férfiak nem borotválkoznak és turbánt viselnek, ezért azok, akik nem járatosak a keleti vallásokban, nemritkán összetévesztik őket a muszlimokkal. Az első személy, akit a szeptember 11-i terrortámadások után megtorlásképpen meggyilkoltak, egy szikh benzinkút-tulajdonos, Balbir Singh Sodhi volt az arizonai Mesában. Frank Roque repülőgép-szerelő öt lövéssel végzett vele 2001. szeptember 15-én.

Az Egyesült Államokban becslések szerint mintegy 500-700 ezer szikh él. Szertartásaikra jellemzően ők vasárnaponként gyűlnek össze a gurdvarának nevezett templomaikba. A hívők ilyenkor meditálnak és együtt énekelnek az imatermeikben ülve, amelybe a cipőjük levétele után léphetnek be. A vallási ceremóniát rendszerint közös étkezés követi. A wisconsini szikh vallási közösséget 1997-ben mintegy 25 család hozta létre. Oak Creek-i templomukat 2006-ban építették fel.

A szikhizmust a 15. században Nának guru alapította az indiai Pandzsábban. A monoteista vallás magában egyesíti a hinduizmus és az iszlám több elemét. A szikhek minden embert egyenlőnek tekintenek, alapelveik közé tartozik a békesség megőrzése, a társadalmi egyenlőtlenségek és az önzés leküzdése. Ez a vallás elutasítja a hindu kasztrendszert és a nők muszlim szegregációját is. A hindukhoz hasonlóan a szikhek is hisznek az újjászületésben.

A szikh vallásnak mintegy 27 millió követője van a világon. A többségük Indiában él – ennek a hitnek a követője az ország jelenlegi kormányfője, Manmohan Szingh is. A szikhek Indiában a hadseregben és az üzleti életben is meghatározó szerepre tettek szert.

A szikhek között létrejött egy szeparatista irányzat, amelynek aktivitása a 70-es és a 80-as években érte el a tetőpontját. Válaszul a „Khalisztán” elszakadását követelők erőszakcselekményeire az indiai hadsereg 1984 júniusában elfoglalta a szikhek legszentebb kegyhelyét, az amritszári Aranytemplomot, amire válaszul boszszúból szikh merénylők – a saját testőrei – 1984. október 31-én meggyilkolták Indira Gandhi indiai miniszterelnököt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés