Bush nem híve a kivonulásnak

Ma dönt az ENSZ BT a közel-keleti háború ügyében Átfogó megoldás fontosságát hangoztatta tegnap a libanoni szuverenitás helyreállítására és a tartós béke megteremtésére George Bush, sürgetve az amerikai–francia biztonsági tanácsi határozattervezet elfogadását. Az amerikai elnök érthetőnek nevezte, hogy Izrael és a Hezbollah kifogásolja a tűzszünetről szóló tervezet egy-egy kitételét, nem minden részletével ért egyet, de – mint hozzátette – az erőszaknak véget kell vetni.

Gazda Árpád

2006. augusztus 08., 00:002006. augusztus 08., 00:00

Jelezte, nem tartaná kedvezőnek az izraeli erők haladéktalan kivonulását. „Nem teremthetünk Libanonban vákuumot, amelybe a Hezbollah benyomulhatna” – hangoztatta Bush, bajkeveréssel vádolva Szíriát és Iránt a Hezbollah támogatásáért, amely arra törekszik, hogy káoszt idézzen elő, és a terror eszközével megállítsa a demokrácia előretörését. Condoleezza Rice külügyminiszter az ENSZ székhelyére utazott, hogy részt vegyen a tűzszünetet és a békefenntartó erő megteremtését előirányzó kettős határozat vitáján. Különben az ENSZ BT tagállamai megosztottak abban a kérdésben, hogy a konfliktusról szóló határozatban szerepeljen-e, hogy az izraeli hadseregnek azonnal el kell hagynia Libanont. Eközben tegnap hajnalban két izraeli légicsapás megölt tizenegy civilt, további kilencet pedig megsebesített Libanon déli részén. A Háárec című izraeli lap úgy értesült, az izraeli légierő kiszélesíti libanoni célpontjainak körét, és a libanoni polgári infrastruktúra további rombolása mellett a légitámadások ezentúl kiterjednek a bejrúti kormány jelképeire is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak