Budapesti szentmiséjén a Magyarok Nagyasszonyára bízta az európai kontinens jövőjét Ferenc pápa

Azért is imádkozott a Szűzanyához, hogy

A pápa arra buzdította az egybegyűlteket, próbáljanak olyanok lenni, mint Jézus, nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.
Arra kérte a híveket, engedjék be szívükbe az élet Urát, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjenek ki, és váljanak maguk is nyitott kapukká a társadalomban. Úgy fogalmazott:

A Jó Pásztor evangéliumi képét magyarázva kiemelte: a Jó Pásztor először ,,nevükön szólítja”, majd pedig ,,kivezeti” juhait. Jézus az emberiség jó pásztoraként jött, hogy nevünkön szólítson és hazavezessen minket. És még ma is, minden élethelyzetben, a ,,veszteségeinkben, a félelmeinkben, a vereség időnként ránk törő érzésében, a szomorúság börtönében, ami azzal fenyeget, hogy elveszi a szabadságunkat, ő hív minket”. Jön, hogy ,,meggyógyítsa sebeinket és magára vegye gyengeségeinket, hogy az ő nyájában egységre hívjon” – mondta Ferenc pápa.

,,Testvérek, ahogy ma reggel itt vagyunk, érezzük meg annak örömét, hogy Isten szent népe vagyunk” – hangoztatta, hozzátéve, mindannyian az ő meghívásából születünk, ő gyűjtött egybe minket és ezért vagyunk az ő népe, az ő nyája, az ő egyháza.

Ez a katolicitás – mutatott rá, hangsúlyozva, a Jó Pásztor arra hívta a keresztényeket, hogy szeretetét befogadják és továbbadják, hogy az ő nyáját befogadóvá és soha ne kirekesztővé tegyék.

Kitért arra: miután a Jó Pásztor nevén szólította és nyájba terelte juhait, ,,kivezeti őket”, elküldi a világba, hogy bátran és félelem nélkül váljanak az örömhír hirdetőivé, a szeretet tanúivá. Jézust azt mondta, ,,Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál" – idézte. Jézus a kapu, amely szélesre tárult, hogy ,,beléphessünk az Atya közösségébe, de mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk" – magyarázta.

Jézus az a kapu, amely a világba irányít, arra buzdít, hogy ,,menjünk ki és találkozzunk testvéreinkkel". Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ,,kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára” – hangsúlyozta.

Szomorúnak és fájdalmasnak nevezte a zárt kapuk látványát: az önzés, az individualizmus zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közöny zárt kapuit; zárt kapukat az idegenek, a menekültek és a szegények előtt – sorolta. Utolsóként említette az egyházi közösségek zárt kapuit: ,,bezárkózva magunk közé”, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik "nincsenek rendben”, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak.