Hirdetés

Budapesten elhatárolódnak a „trianonozó” Kőszegitől

A magyar külügyminisztérium és saját pártja egyaránt elhatárolódott Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselőnek az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) borzonti táborában a lehetséges határrevízióról tett kijelentéseitől.

Rostás Szabolcs

2012. augusztus 17., 09:102012. augusztus 17., 09:10

 Mint arról beszámoltunk, a Fidesz országgyűlési képviselője – aki 1998 óta Dabas városa polgármestereként is tevékenykedik – az egy héttel ezelőtt lezajlott EMI-táborban úgy vélekedett, hogy akár már nyolc év múlva fel lehet vetni a határrevízió kérdését. Kőszegi Zoltán a hallgatóság részéről érkezett felvetésre reagált, miszerint miért az autonómia, és miért nem inkább Trianon revíziójának kérdését vetik fel a magyar politikusok.

„Ha a Fidesz tovább tud erősödni, és sikerül Magyarországot gazdasági, illetve más tekintetben is erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését” – jelentette ki a nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként működő EMI-táborban a fideszes országgyűlési képviselő, hozzátéve: véleménye szerint erre már akár nyolc év múlva is sor kerülhet.

A Krónikában megjelent tudósításra a napokban kapta fel a fejét a román és a magyarországi sajtó, így Kőszegi nyilatkozatára a Fidesz és a magyar külügyminisztérium is reagálni kényszerült. Selmeczi Gabriella, az Orbán Viktor vezette nagyobbik kormánypárt szóvivője közölte: Kőszegi „feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot” az EMI-táborban. Ezt követően a külügyminisztérium is leszögezte, a fideszes honatya Székelyföldön tett kijelentései nem tükrözik a magyar kormány álláspontját.

A külügyi tárca közleményében azt írta: egyetért a nagyobbik kormánypárt állásfoglalásával, amely szerint Kőszegi Zoltán képviselőnek az EMI-táborban tett kijelentése magánvélemény. „A képviselő által mondottak nem tükrözik a magyar kormány álláspontját” – szögezte le a külügyminisztérium. A Martonyi János vezette tárca hozzátette, a magyar kormány valamennyi nemzetközi jogi kötelezettségét és szerződését betartja.

„A határon túli magyarság jövőjét leginkább az érintettek által kidolgozott és a nemzetközi gyakorlattal összhangban álló autonómiakoncepciók megvalósulása biztosíthatja” – zárul a minisztérium közleménye. Különben a 8. EMI-táborban Balczó Zoltán jobbikos képviselő, az Országgyűlés alelnöke úgy vélekedett, a jelenlegi világpolitikai kontextusban semmiféle lehetőség nincs a revízióra. Elmondta, vannak ugyan, akik szerint – arra hivatkozva, hogy a trianoni békediktátumot aláíró országok már nem is léteznek – érdemes volna jogi úton elérni az egyezmény felülvizsgálatát, de ő úgy látja: ennek sikerére nincs reális kilátás. 


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés