Hirdetés

Budapest reméli, hogy a szlovák nyelvtörvény módosítása folytatódni fog

Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyar fél örül, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény módosításával lezárult a folyamat egyik szakasza; azt reméli, hogy ez a folyamat folytatódni fog, és a jogszabályból kikerülhetnek a pénzbüntetések, s a kisebbségek anyanyelvhasználatával kapcsolatban megszűnhet a félelem légköre Szlovákiában.

2011. február 02., 15:502011. február 02., 15:50

Répás Zsuzsanna szerdán Pozsonyban, a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság ülésének szünetében nyilatkozott újságíróknak azzal összefüggésben, hogy a pozsonyi parlament aznap felülvizsgálta az államfő vétóját, és újra megszavazta a nyelvtörvény módosítását.

Szerinte Budapestnek a módosítás után is vannak „fenntartásai” a szlovák jogszabállyal szemben. „Továbbra is vannak benne olyan passzusok, amelyek nem felelnek meg a Velencei Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa ajánlásainak” - mutatott rá a vegyes bizottság magyar társelnöke. Leszögezte: a mai helyzet továbbra is rosszabb, mint amilyen 2006-ban volt, mert a törvényben bennmaradt a büntetések lehetősége.

„Mi azt szeretnénk, ha ezek kikerülnének a törvényből, a kisebbségi anyanyelvhasználat terén megszűnne a félelem légköre Szlovákiában, s visszaállna az egyensúly az államnyelvtörvény és a kisebbségi hivatali nyelvhasználat között” - húzta alá Répás Zsuzsanna.

Miroslav Mojzita nagykövet, a vegyes bizottság szlovák társelnöke szerint röviden szóba került a kettős állampolgárság témája, konkrétan az a miniszterelnöki felvetés, hogy Szlovákia és Magyarország kétoldalú megállapodást kötnének ez ügyben.

„Tárgyalni erről nem tárgyaltunk, mert először azt kell eldönteni, hogy melyik vegyes bizottság fog foglalkozni ezzel a témával” - jegyezte meg Mojzita. Répás Zsuzsanna azt hangsúlyozta, hogy ha a döntés a kisebbségi vegyes bizottságra esik, ő kész bármikor tárgyalóasztalhoz ülni.

Az új magyar és a szlovák kormány tavalyi megalakulása után most találkozott első ízben a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság. Mindkét fél állítása szerint a tárgyalások nyitott és konstruktív légkörben folytak.

„Kapcsolatainkban meghatározó lett az együttműködés, s ez reményt ad a még fennálló problémák megoldására” - jegyezte meg Répás Zsuzsanna.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés