
Csúcstalálkozót hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a helyzet rendezésének megvitatására - jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis.
2017. augusztus 11., 17:542017. augusztus 11., 17:54
2017. augusztus 11., 18:002017. augusztus 11., 18:00
Az egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos elmondta, hogy az ülést szeptember 26-ra hívják össze. A litván biztos azt mondta: Hollandiának, Belgiumnak és Németországnak fel kellene hagynia a kölcsönös vádaskodással, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. „Ez a vádaskodás nem vezet sehová, ezért szeretném, ha véget érne” - fogalmazott.
hogy tanulhassunk a történtekből és javíthassunk a rendszeren a további bűncselekmények megelőzése érdekében” - hangsúlyozta.
Andriukaitis arról számolt be, hogy a héten egyeztetett az illetékes holland, belga és német miniszterekkel, és javaslatot tett egy csúcstalálkozóra az érintett országok minisztereinek és élelmiszerbiztonsági hatósági vezetőinek a részvételével.
Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte, hogy az ülést szeptember 26-ra hívják össze, de kiemelte, nincs szó „válságtanácskozásról”, főként a tapasztalatokat fogják megvitatni, illetve
Péntek délutánig tizenöt uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.
(kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe.
Hollandiában a rendőrség csütörtökön őrizetbe vette két érintett vállalat vezetőjét, akiknek a vádak szerint jelentős szerepük volt a szennyezésben. A hatóságok Belgiumban is több helyszínre kiszálltak.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!