
Új hadihajókkal készül bővíteni flottáját az Egyesült Államok
Fotó: Amerikai haditengerészet
Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. december 23., 10:322025. december 23., 10:32
Floridai rezidenciáján tartott tájékoztatóján azt mondta, hogy az „Arany Flotta” a távlati célok szerint 20–25 hajóból áll majd, két vízi jármű építésére már engedélyt adott, a munka pedig azonnal megkezdődik.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a meglévő hadihajók kiöregedőben vannak, kezdenek elavulni, és hozzátette: sürgős szükség van az új eszközökre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai haditengerészet 1994 óta nem bővült harci egységekkel.
A célokat tekintve az elnök közölte, hogy az első két, 30–40 ezer tonnás vízi jármű megépítésére körülbelül két és fél évet szán, azokat a legmodernebb fegyverzettel szerelik fel, így hiperszonikus rakétákkal, nagy erejű lézerrendszerrel, a jelenleg fejlesztési fázisban lévő nukleáris töltet szállítására alkalmas tenger alatti cirkálórakétákkal, valamint a legmodernebb védelmi rendszerrel.
Arra a kérdésre, hogy az új hadihajók megépítésének célja Kína egyre növekvő haditengerészeti kapacitásának ellensúlyozása-e, Donald Trump azt felelte:
Az Egyesült Államok haditengerészete jelenleg 294 hadihajót üzemeltet, míg Kína teljes flottája 370 hadihajóból áll.
Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra – jelentette ki az amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago rezidenciáján újságíróknak hétfőn.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn egy floridai, Palm Beach-i rendezvényen elmondta, hogy folynak a tárgyalások Oroszország ukrajnai háborújának befejezéséről, de nem adott konkrétumokat az előrehaladásról, a következő lépésekről vagy a határidőkről.
Az orosz kormány felhatalmazta a védelmi minisztériumot, hogy felmondja az Oroszország és Románia, valamint több tucat más NATO-tagállam között fennálló katonai megállapodásokat.
A nemzetegyesítés fontos pillanatának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn az M4-es Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadását.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.
Az elmúlt három napban Floridában az Egyesült Államok, Európa és Ukrajna tisztségviselői között az Oroszország ukrajnai háborújának befejezését célzó tárgyalások középpontjában az álláspontok összehangolása állt – jelentette ki vasárnap Steve Witkoff.
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
Az európai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az Európai Unió piacára került hamis koronavírus- és influenzatesztekkel kapcsolatban – számolt be a G4Media.
szóljon hozzá!