Hirdetés

Brüsszel bejegyezte a Minority SafePack kezdeményezést

Bejegyezte az Európai Bizottság (EB) az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést – közölte szerdai hírlevelében az RMDSZ. A szövetség szerint az európai kisebbségek történelmet írtak a kedvező döntés nyomán.

Krónika

2017. március 29., 14:222017. március 29., 14:22

2017. március 29., 14:292017. március 29., 14:29

A kezdeményezőknek a bejegyzéstől számítva egy év áll rendelkezésükre, hogy az Európai Unió egymillió állampolgárának az aláírásával erősítsék meg kezdeményezésüket, amely lehetővé teszi, hogy jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. A polgári kezdeményezés beterjesztői eredetileg tizenegy, a kisebbségek számára fontos területen kérték jogalkotásra az Európai Unió intézményeit. A bizottság részleges bejegyzést hagyott jóvá, amely kilencet tartalmaz az eredeti tizenegy javaslatból.

A kezdeményezést az RMDSZ és partnerei javaslatára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kisebbségi vezetőkből álló bizottság égisze alatt 2013-ban indította el. A luxemburgi törvényszék idén február 3-án helyezte hatályon kívül az EB korábbi, elutasító döntését, és egy új, részletesen megindokolt döntést kért a brüsszeli végrehajtó testülettől. Az RMDSZ – amely úgy értékeli, hogy az európai kisebbségek történelmet írtak a mai döntéssel – közleménye szerint Kelemen Hunor szövetségi elnök, a kezdeményező bizottság tagja és Vincze Loránt, a FUEN elnöke az Európai Néppárt (EPP) Máltán zajló kongresszusán üdvözölték az EB új döntését, amely lehetővé teszi, hogy aláírásgyűjtés induljon, majd jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről.

„Nem hátráltunk meg, amikor az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack kezdeményezést. S nem hátrálunk meg most sem, amikor lehetőség nyílik arra, hogy befejezzük mindazt, amit évekkel ezelőtt az európai polgári kezdeményezéssel el akartunk érni: mi továbbra is párbeszédet kérünk az őshonos európai kisebbségek nevében az uniós intézményektől egy közös kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozásáról és a nyelvi-kulturális sokszínűséghez kapcsolódó intézkedésekről\" – nyilatkozta Kelemen. Vincze Loránt úgy fogalmazott: a Minority SafePack új és mindeddig páratlan lehetőséget nyit a kisebbségi érdekérvényesítés előtt.

A FUEN elnöke elmondta, az aláírásgyűjtést az ernyőszervezet intenzív és látványos kampánnyal szeretné véghezvinni. Az egymillió aláírás összegyűjtésére 12 hónap áll a kezdeményezők rendelkezésére és nem csak kisebbségi személyek, hanem bármely európai állampolgár aláírhatja. „Egy évünk van arra, hogy felhívjuk Európa figyelmét hatvan millió polgárra, akik valamely kisebbségi nemzeti közösséghez vagy nyelvi csoporthoz tartoznak. Beszélni kívánunk magyar közösségeink helyzetéről és terveiről is, valamint meg akarjuk győzni az európaiakat, hogy aláírásukkal követeljék a nyelvi és kulturális hagyaték védelmét, támogassák a kisebbségi régiókat\" – fogalmazott Vincze Loránt.

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés a FUEN legnagyobb politikai projektje, amelyet az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A „Nem vagy egyedül. Egymillió aláírás a sokszínű Európáért!\" mottót viselő dokumentum tizenegy EU-s intézkedést és jogszabályt javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekét szolgálja a következő területeken: regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás.

A javaslatcsomagot a kezdeményező bizottság 2013-ban nyújtotta be. Az Európai Bizottság uniós kompetenciahiányra hivatkozva elutasította bejegyzését, így nem kezdődhetett el egy uniós jogi aktus elfogadását célzó egy millió támogató aláírás összegyűjtése. A kezdeményező biztosság tagjai között van Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint az ENSZ egyik magas rangú diplomatája, kisebbségi képviselők, regionális vezetők és miniszterek. Az ügymenet során Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia pedig az Európai Bizottság oldalán lépett fel, a tárgyalásra 2016. szeptember 16-án került sor. A 2017. február 3-án kihirdetett döntés értelmében az Európai Bizottság egy új, részletesen megindokolt döntést kellett hozzon.

Az európai polgári kezdeményezés intézményét 2012-ben vezette be a Lisszaboni Szerződés. Az új jogintézmény értelmében a legalább 7 tagállamból származó 1 millió aláírás összegyűjtése esetén az Európai Bizottságnak meg kell fontolnia jogalkotási folyamatot elindítását a polgárok által javasolt tárgyban. Az egymillió aláírás összegyűjtésére 12 hónap áll a kezdeményezők rendelkezésére és nem csak kisebbségi személyek, hanem bármely európai állampolgár aláírhatja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés