
Fotó: Wikipédia
Feltehetően támadási céllal indított drónt lőtt le a brit királyi haditengerészet egyik rombolója a Vörös-tengeren.
2023. december 16., 20:432023. december 16., 20:43
Grant Shapps brit védelmi miniszter szombati tájékoztatása szerint a Diamond nevű hadihajó egy Sea Viper típusú rakétát vetett be a drón ellen, amelyet sikeresen megsemmisített.
Shapps közleménye szerint
A miniszter ugyanakkor nem részletezte, hogy a támadó légijármű pontosan melyik hajót fenyegette, és azt sem, hogy a támadási kísérletért ki a felelős.
Az utóbbi időben azonban
A dániai központú Maersk globális hajózási társaság pénteken bejelentette, hogy hajói meghatározatlan ideig nem használják a vörös-tengeri tranzitútvonalat.
A brit rombolót, amely a drónt lelőtte, két hete vezényelték a dél-angliai Portsmouth haditengerészeti kikötőjéből a térségbe a tengeri közlekedés biztonságának erősítése céljából.
A londoni védelmi miniszter szombati közleménye szerint a legutóbbi időszakban végrehajtott támadások sora közvetlen fenyegetést jelent a nemzetközi kereskedelemre és a hajózás biztonságára a Vörös-tengeren. Grant Shapps hangsúlyozta: Nagy-Britannia elkötelezte magát e támadások elhárítása és a zökkenőmentes világkereskedelmi forgalom védelme mellett.
A brit védelmi tárca szombati ismertetése szerint
Akkor a brit haditengerészet Gloucester nevű rombolója semmisített meg egy iraki rakétát, amely egy amerikai hadihajó felé tartott.
Sir Ben Key tengernagy, a brit királyi haditengerészet vezérkari főnöke szombati nyilatkozatában hangsúlyozta: a világ tengeri kereskedelmi forgalmának hatoda halad át a Vörös-tengeren, és Nagy-Britannia nem fogja eltűrni a válogatás nélküli támadásokat a tengeri kereskedelem résztvevői ellen.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!