2013. április 19., 08:292013. április 19., 08:29
A New York Post című bulvárlap szerint a hatóságok tudják, hogy kik láthatók a fotókon, de nincs ellenük bizonyíték, a CNN hírtelevízió ezzel szemben úgy értesült, hogy a két férfi személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. Az egyiknél egy fekete hátizsák, a másiknál egy kék vászonzsák volt. Azt sem a lapnak, sem a hírtelevíziónak nem sikerült megtudnia, hogy vajon a két körözött „potenciális gyanúsított” valamelyike is azonos-e azzal a gyanús férfival, akinek jelenlétét szerdai közlések szerint két biztonsági kamera is rögzítette a második robbantás helyszínén.
A felvételeken az látható, amint egy férfi egy táskát helyezett el a második robbantás helyszínén. A CNN egyébként korábban arról számolt be, hogy elfogtak egy gyanúsítottat, de ezt a hatóságok cáfolták. Csütörtökön egyébként Bostonba érkezett Barack Obama amerikai elnök is, hogy részt vegyen az áldozatok emlékére rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott megemlékezésen. n Hírösszefoglaló
| Halálos mérget, ricint tartalmazott az a levél, amelyet Barack Obama amerikai elnöknek küldtek kedden – jelentette be szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Kedden Roger Wicker republikánus szenátor postájában találtak ricint tartalmazó borítékot. Mint arról beszámoltunk, az Obamának szánt gyanús küldeményt az elnöki hivatal postázójában azonosították, a Fehér Ház épületén kívül. |
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!