Több mint félszáz halottja van annak a bombázásnak, amelyet hétfőn hajtott végre Szíriában a nemzetközi koalíció az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik börtöne ellen – adta hírül kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
2017. június 27., 14:512017. június 27., 14:51
2017. június 27., 15:042017. június 27., 15:04
Az 57 halott közül legalább 15 a dzsihadista terrorszervezet börtönőre vagy harcosa volt, 42 viszont civil rab. A börtönt – amely Szíria keleti részén van – még 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam.
A nemzetközi koalíció egyelőre nem közölt semmit a bombázásról.
Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi egyrészt, hogy nem világos, miként azonosította az OSDH a bombázók hovatartozását, másrészt, hogy Szíria keleti felén gyakran bombáznak orosz gépek és a szíriai kormány légi erejének repülői is.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
szóljon hozzá!