Josep Borrell
Fotó: Ec.europa.eu
Oroszország egyre inkább elszigetelődik, erkölcsileg, politikailag és katonailag el fogja veszteni az ukrajnai háborút – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt hétfőn.
2022. október 17., 12:162022. október 17., 12:16
2022. október 17., 13:582022. október 17., 13:58
Josep Borrell a Külügyi Tanács ülésére érkezve újságíróknak fejtette ki véleményét, miszerint a végső győzelem érdekében továbbra is támogatást kell biztosítani Ukrajnának. A főképviselő fontosnak nevezte az Európai Unió katonai segítségnyújtásának fenntartását Ukrajna számára, valamint azt, hogy megkezdjék a kiképzőmisszió munkáját az ország határain kívül. Az unió elkötelezett amellett, hogy az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűnök felelőseit elszámoltassák – hangsúlyozta.
Arról is tájékoztatott, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter videokapcsolaton keresztül részt vesz a miniszteri tanácskozáson. Újságírói kérdésre válaszolva az uniós diplomácia vezetője közölte:
Hozzátette: jelenleg nem számít előrelépésre az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris megállapodás újraélesztéséről szóló tárgyalásokon. Közölte továbbá: a külügyminiszterek tanácskozásán szankciók elfogadását tervezik azokkal szemben, akik felelősek a fiatal iráni nő, Mahsza Amini letartóztatás utáni halálát követően kezdődött megmozdulások résztvevőivel szembeni erőszakos fellépésért. Szavai szerint a miniszterek „minden bizonnyal” támogatni fogják a megszorító intézkedések azonnali bevezetését.
Annalena Baerbock német külügyminiszter érkezésekor azt hangsúlyozta, hogy az Iránnal szemben bevezetni tervezett újabb szankciós csomag elsősorban az úgynevezett erkölcsrendőrség illetékeseit venné fel a megszorító intézkedések listájára. Mindazok esetében határozott fellépésre van szükség, akik a helyzet megoldásának kulcsát az emberi jogok figyelembevétele nélkül csak az erőszakos fellépésben látják ártatlan civilek, köztük nőkkel szemben – tette hozzá.
Wopke Hoekstra holland külügyminiszter az iráni atomalkuval kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Teherán ellenállása ellenére mindenkinek érdeke a biztonságos álláspontot kialakítása. Az Amini halálát követően kezdődött megmozdulásokkal kapcsolatban pedig azt mondta: országa elítéli az erőszakot, független vizsgálatot szorgalmaz az ügyben, és támogatja az Irán ellen bevezetni tervezett szankciókat. Hozzátette: az EU-nak határozottan, nyilatkozatban kell elítélnie az iráni vezetés cselekedeteit. Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy országa támogatja az ukrán katonák kiképzését végző uniós misszió létrehozását, Ausztria ugyanakkor egyelőre nem tervezi részvételét.
Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.
Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.
Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.
Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.
A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.
A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.
szóljon hozzá!