
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát – jelentette ki Böjte Csaba ferences szerzetes a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) második napján, hétfőn.
2021. szeptember 06., 21:492021. szeptember 06., 21:49
2021. szeptember 06., 21:492021. szeptember 06., 21:49
A budapesti Hungexpón tartott fakultáción hangsúlyozta: „ez az egyetlen parancs, amit nekünk adott a mester”. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója előadásában úgy fogalmazott: „Jézus Krisztus elindított egy úton bennünket (.), jó úton járunk, ez az az út, amelyen tovább kell mennünk, ezeket az értékeket és kincseket kellene, hogy felkínáljuk a világ többi részének is”. Böjte Csaba közölte, hogy a szeretet, a készség a párbeszédre, a szolidaritás és az irgalom az evangéliumból „nőtt ki”.
Az afganisztáni helyzetre utalva azt mondta: 50 ezer „keményfiú” 40 millió emberre akarja rákényszeríteni a maga ideológiáját, és úgy néz ki, ötmillió ember menekül az országból. Ezzel szemben az európai parlamenti választások idején a kontinens 500 millió lakója békésen tudta megbeszélni, hogyan tovább, a kisebbség el tudja fogadni a többség véleményét, és „nem öldököljük egymást”. A szerzetes ezen a ponton azt hangoztatta, örül, hogy a kétezer éves keresztény Európában él. A szolidaritásra térve arról beszélt, hogy Jézus „kis közösségéből” nőtt ki a közoktatás, a közegegészségügy, a közbiztonság, a közvilágítás és a közúthálózat. Utalt arra, hogy a világ egyes részén ezek a vívmányok azért hiányoznak, mert „a krisztusi egymásra figyelés” hiányzik.
Böjte Csaba megköszönte, hogy Magyarországról nagyon sok segélyt kaptak a bajban lévő erdélyi gyermekek. Az irgalomról beszélve a ferences szerzetes úgy vélekedett: Európában még az is „meg van fertőzve a szeretet parancsával”, aki „köszönőviszonyban sincs a kereszténységgel”.
Böjte Csaba a katolikus világeseményen a többi között szólt a gyónás, a gondok letételének fontosságáról, a türelemről, valamint arról, hogy – mint fogalmazott – „higgyünk a szeretet végső győzelmében és merjük kimutatni az egymás iránti szeretetünket”. Böjte Csaba kitért arra is, hogy manapság „illik” panaszkodni, nyafogni, mindig a hibát keresni és leszólni egymást. Ezen a ponton kijelentette: „úgy gondolom, hogy ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében az elmúlt ezer évben nem élt”. Szavait a közönség nagy tapssal fogadta. Hozzátette: a jó dolgokért tudni kell hálát adni, és köszönetet mondani azokért. Szavai szerint „a gonosz lélek szeretné, hogy elégedetlenkedjünk”, ezzel szemben Jézus Krisztus mindig vígasztal, bátorít, erősít.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!