
2012. május 04., 14:372012. május 04., 14:37
„Bocsánatot akarok kérni minden magyartól Ján Slotának, azaz annak az embernek a szavaiért és tetteiért, aki ebben a parlamentben ült” - jelentette ki Alojz Hlina az új szlovák parlament péntek délelőtti ülésén. Hozzátette: bocsánatkérése arra is vonatkozik, hogy „ennek az embernek” oly sokáig volt hatalma és befolyása ebben az államban. Ján Slota mindent elrontott, amit csak lehetett, és ezért végleg ki lett zárva a szlovák-magyar kapcsolatok bárminemű befolyásolásából - mutatott rá az OLaNO képviselője, utalva arra, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke néhány héttel ezelőtt megerősítette: távozni készül pártja éléről.
Alojz Hlina már két héttel ezelőtt jelezte a mostani bocsánatkérést, azt követően, hogy Ján Slota megerősítette a parlamenti választások előtti - a visszavonulásával kapcsolatos - ígéretének betartását és bejelentette: pártja őszi tisztújításán már nem indul az elnöki székért.
Alojz Hlina a múltban egyszer már bocsánatot kért az SNS elnökének a viselkedése miatt. 2009-ben Révkomáromban még polgári aktivistaként kért elnézést Ján Slota kijelentései miatt az őt megtapsoló helyiektől. Az észak-szlovákiai árvai régióból származó, de már évek óta Pozsonyban élő vállalkozó akkor lóháton érkezett, hogy ezzel is utaljon a nemzetiek elnökének azon kijelentéseire, amikor a magyarokat „ronda, görbe lábú, még rondább apró lovakon érkezett” népnek titulálta. Alojz Hlina egy másik alkalommal néhány segítőtársával lelopta a Szlovák Nemzeti Párt épületének oromzatáról a szlovák zászlót, azt állítva, hogy e párt vezetője csak szégyent hoz a szlovák nemzeti lobogóra.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.