
Fotó: Orosz elnöki hivatal
A leadott szavazatok 87,28 százalékával nyerte meg Vlagyimir Putyin hivatalban államfő a múlt héten rendezett orosz elnökválasztást – jelentette Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke a testület csütörtöki ülésén kihirdetve a hivatalos végeredményt.
2024. március 21., 12:292024. március 21., 12:29
A március 15-17. között megtartott választáson Pamfilova szerint 76 277 708-an szavaztak Putyinra.
„Oroszország modern történelmében még soha nem voltak ilyen mutatók” – mondta Pamfilova.
A második helyen Nikolaj Haritonov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja parlamenti képviselője végzett 4,31, a harmadikon az Új Emberek pártot képviselő Vlagyiszlav Davankov, az Állami Duma elnökhelyettese 3,85, a negyediken pedig Leonyid Szluckij, Oroszország Liberális Demokrata Pártjának parlamenti bizottsági elnöke 3,2 százalékkal. Ez Haritonov esetében 3 768 470, Davankovéban 3 362 484, Szluckijéban pedig 2 795 629 voksot jelentett.
Ella Pamfilova azt mondta, hogy
Több mint 14 ezer folyamodvány futott be a választási eredményeket követően esetleges jogsértésekkel kapcsolatban, ezek többsége külföldről érkezett „sablon”. A folyamodványok közül 459 bizonyult valósnak.
A bizottsági elnök közölte, hogy a szavazás során Oroszország-szerte 41 esetben jegyezték fel a szavazólapok tömeges megrongálását.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!