Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Végső búcsút vettek családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői a 74 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófustól, közírótól a budapesti Farkasréti temetőben kedden. Tamás Gáspár Miklóst hosszú betegség után január 15-én érte a halál.
2023. január 31., 20:162023. január 31., 20:16
2023. január 31., 20:352023. január 31., 20:35
Karácsony Gergely főpolgármester – aki az elhunytat a főváros és a demokratikus politikai közösség nevében búcsúztatta – azt mondta: a veszteség felett érzett gyászban egy a tisztelők széles táborából, „egyike az olvasóknak és a küszködve értőknek, és azoknak a demokrata politikusoknak, akiken Tamás Gáspár Miklós az elvszerűséget és a bátorságot kérte számon sokszor”. „Siratjuk őt, a szellem, az igazság és az elnyomottak bátor védelmezőjét. És siratjuk magunkat” – hangoztatta a főpolgármester.
„Befogadott minden újat, és a protestáns tradíció kérlelhetetlen erkölcsiségével, a nagy prédikátorok nyelvi leleményével, a hittudósok hatalmas tárgyi tudásával kérte számon rajtunk, magyarokon, hogy merre megyünk és mivé leszünk” – mondta. Karácsony Gergely hozzátette: számára Tamás Gáspár Miklós életműve az igazság mibenlétének több évtizedes keresését jelenti, a legfontosabb igazság pedig az emberi méltóság egyetemessége, egyenlősége és visszavonhatatlansága. „És az emberi méltóság védelme a diktatúrától, az elnyomástól, az alárendeltek lenézésétől és megalázásától, a honpolgári közösségből való kirekesztéstől és a kulturális hanyatlástól. Mert a méltóság egyenlősége erősebb kell, hogy legyen, mint bármi más” – emelte ki.
Tamás Gáspár Miklós „a méltóság biztosítása iránti töretlen elkötelezettséget kérte számon a rendszerváltáson, és ezen a mostani, keserű és megalázó állapottá merevedett rendszeren is” – mondta a főpolgármester. Emlékeztetett arra: Tamás Gáspár Miklóst rendszerváltó ellenzékiként ismerte meg az ország, a harmadik köztársaság egyik alapító atyjaként. A főpolgármester megjegyezte, a rendszerváltás „elátkozott téma” és – idézte a filozófust – a „legkülönfélébb homályosságok, öncsalások és képmutatások” terepe. Tamás Gáspár Miklós „nehezen vagy talán sehogy se vitatható állítása, hogy a rendszerváltás, a nagy próbálkozás mégis elbukott.
Karácsony Gergely idézte a filozófust, aki szerint ma a „küzdelem a mélyben zajlik (...), újfajta országban, amelyet a régi eszközökkel megérteni sem lehet, nemhogy kedvünk szerint megváltoztatni” . „Nélküled most még nehezebb lesz megérteni, no pláne megváltoztatni. De rajtad nem múlott, rajtad egy pillanatra sem múlott. Most már csak rajtunk múlik” – mondta a főpolgármester.
Úgy fogalmazott: Tamás Gáspár Miklós „olyan pap volt, aki szabadságot, egyenlőséget és testvériséget prédikált, de azt is ivott, nem volt megalkuvás, egyrészt-másrészt”. „Akármelyik ideológiánál tartott éppen, mindig kérlelhetetlen volt a gyengék, elesettek, a kirekesztettek védelmében” – tette hozzá. A filozófusról azt mondta, soha nem éreztette, hogy fel kellene adni, amiben hiszünk vagy amiért küzdünk. Éppen ellenkezőleg: mindent és mindenkit szeretett, ami és aki bátor, lázadó volt és a szabadságért harcolt – jegyezte meg.
A demokratikus ellenzék nevében Hodosán Rózsa arról beszélt, Tamás Gáspár Miklós „a szabadság szertelen, nyughatatlan keresésében” sokfelé járt: hol a baloldaltól, hol a liberális, hol a konzervatív oldaltól búcsúzott, és amibe belekóstolt, annak poharát fenékig ürítette. „De a szabadság és szolidaritás eszméjét soha nem árultad el, mint ahogy mi sem” – tette hozzá. A budapesti értelmiség és barátok nevében Radnóti Sándor, az erdélyi magyar értelmiség nevében Selyem Zsuzsa, a fiatal baloldali tanítványok nevében pedig Sipos Balázs vett végső búcsút az elhunyttól.
Az urnát a ravatalozóból a munkás gyászinduló hangjaira indították a sírhoz, ahol Iványi Gábor lelkész arról beszélt, ő azt tanulta Tamás Gáspár Miklóstól, hogy a szabadságnak nem alternatívája a szolgaság. „Nem lehetőségünk küzdeni a szabadságért, hanem kötelességünk, és ha a magunkét kivívtuk, akkor a mások szabadságán kell fáradoznunk” – mondta, megjegyezve, a szabadságért küzdeni akkor is szükséges, „ha a nép, amelyért az ember mindezt tesz, nem így gondolkodik”.
Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
Ursula von der Leyen egy generáció óta az EU elszámoltathatóságának legnagyobb kihívásával szembesül a legújabb, csalás ügyében zajló nyomozás miatt, amely két, a legnagyobbak közé tartozó nevet érint Brüsszelben, és teljes körű válsággá fajulhat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
„Helytelen” lenne azt állítani, hogy Vlagyimir Putyin elnök elutasította az Egyesült Államok békejavaslatait a keddi tárgyalásokon Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel – jelentette ki szerdán a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.
1 hozzászólás