
Bírálat. A kongresszus védelmi bizottságainak republikánus vezetői szerint nem jó ötlet az amerikai katonák kivonása
Fotó: Pixabay
Az Egyesült Államok szenátusa és képviselőháza védelmi bizottságainak republikánus vezetői élesen bírálták a Pentagon döntését, hogy kivonja az amerikai csapatokat Romániából.
2025. október 30., 08:282025. október 30., 08:28
Roger Wicker, Mississippi republikánus szenátor és a szenátus, valamint Mike Rogers képviselő (alabamai republikánus), a képviselőház védelmi bizottságának elnöke szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben aggodalmát fejezte ki a Pentagon bejelentése miatt, miszerint megszünteti az amerikai dandár rotációját Romániában, ami „összehangolatlan és közvetlenül ellentmond az elnök stratégiájának” – áll az amerikai kongresszus szerdán kiadott sajtóközleményében.
Március 19-én kijelentettük, hogy nem fogadunk el a harci struktúránkban olyan jelentős változásokat, amelyek
Sajnos úgy tűnik, hogy pontosan ezt próbálják megtenni. Két héttel ezelőtt Trump elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem vonja vissza amerikai csapatait Európából, de „lehet, hogy kissé áthelyezi őket”.
Románia erős szövetséges, jelentős beruházásokat hajt végre az amerikai erők befogadására és az őket támogató infrastruktúra modernizálására” – áll a nyilatkozatban.

Nem világvége, hogy az Egyesült Államok mintegy ezer katonáját kivonja Romániából – fejtette ki a Krónikának Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő a szerdán bejelentett washingtoni döntést kommentálva.
A kongresszus szerint Románia évek óta GDP-jének több mint 2 százalékát fordítja a hadseregre (ezt a hivatalos adatok cáfolják – szerk. megj.), és elkötelezte magát a GDP 5 százalékának elérésére. Ezek a beruházások, valamint a NATO keleti szárnyának védelméhez és a Fekete-tenger biztonságához való hozzájárulása aláhúzzák Románia központi szerepét a szövetség biztonságában.
Az amerikai erők korai kivonása a NATO keleti szárnyáról, alig néhány héttel azután, hogy orosz drónok megsértették Románia légterét, aláássa az elrettentő erőt és azt a kockázatot rejti magában, hogy Oroszország további agresszióra szánja el magát. Ez a döntés rossz üzenetet küld Oroszországnak, éppen akkor, amikor Trump elnök nyomást gyakorol Vlagyimir Putyinra, hogy üljön le a tárgyalóasztalhoz az Ukrajnában való tartós béke elérése érdekében. Az elnöknek teljesen igaza van: most van itt az ideje, hogy Amerika megmutassa eltökéltségét az orosz agresszióval szemben. Sajnos a Pentagon döntése összehangolatlannak tűnik, és közvetlenül ellentmond az elnök stratégiájának” – olvasható a dokumentumban.

Románia az amerikai csapatok egy részének kivonása után is biztonságos ország marad, a kivonás a rotációs erőket érinti – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A nyilatkozat szerint
különösen figyelembe véve a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó védelmi jóváhagyási törvény mind képviselőházi, mind szenátusi változatában kifejezett, egyértelmű, kétpárti és kétkamarás támogatást az Egyesült Államok erős európai pozíciója iránt. A törvény egyértelművé teszi a Kongresszus szándékát is, hogy alapos felülvizsgálati folyamat nélkül nem változtat az Egyesült Államok európai pozícióján.
„A Pentagonhoz fordulunk azzal a kéréssel, hogy tisztázza, hogyan szándékozik enyhíteni e döntés hatását a NATO elrettentő erejére és védelmi képességeire, és hogy egyeztetett-e a szövetségesekkel e következmények minimalizálása érdekében.

A Donald Trump vezette adminisztráció hamarosan „több ezer katonát” von ki Romániából – közölte az ukrán Kyiv Post című lap három, az üggyel tisztában lévő amerikai és európai tisztségviselőre hivatkozva.
Mint arról beszámoltunk, a szerdai bejelentés szerint
Romániában ez mintegy ezer katonát jelent – a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu támaszpontra vezényelt rotációs egységet –, így várhatóan a jövőben mintegy ezer amerikai katona marad az országban.
A bukaresti illetékesek szerint a döntés nem érinti Románia biztonságát.
Teljes körű támogatásáról biztosította Donald Trump amerikai elnök Magyarország miniszterelnökét. Trump szerint Orbán Viktor olyan vezető, aki megvédi hazáját, növeli a gazdaságot és rendet tart.
Csütörtöktől a világ még kevésbé biztonságos lehet, mint eddig, miután lejár az Egyesült Államok és Oroszország között megkötött, a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló új START szerződés.
Még magasabb fokozatra kapcsolt a Demokratikus Koalíció a határon túli magyarok elleni gyűlöletkeltésben azzal, hogy vérlázító hazugsággal hergelnek a külhoniak ellen, és petícióban követelik a szavazati joguk elvételét – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.
Az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország Abu-Dzabiban az ukrajnai fegyverszünetről tárgyaló delegációi megállapodtak 314 fogoly cseréjéről – jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff.
Donald Trump amerikai elnök határozottan elkötelezett a Romániával való együttműködés iránt a kritikus ásványi anyagok biztonságos ellátása terén – közölte csütörtökön az Egyesült Államok bukaresti nagykövetség.
Irán legfőbb vezetője jobban teszi, ha nagyon aggódik – figyelmeztetett Donald Trump amerikai elnök, miközben a két fél az első hivatalos tárgyalásokra készül, mióta az Egyesült Államok tavaly lebombázta Teherán nukleáris programját.
Tartalmasak és eredményesek voltak, és konkrét lépésekre és gyakorlati megoldásokra összpontosítottak az ukrajnai fegyverszünetről Abu-Dzabiban tartott háromoldalú találkozón – jelentette ki Ukrajna főtárgyalója, Rusztem Umerov.
Spanyolország miniszterelnöke kedden bejelentette, hogy betiltják a kiskorúak számára a közösségi média használatát. Pedro Sanchez kormányfő megfogalmazása szerint „meg fogják védeni a gyerekeket a digitális vadnyugattól.”
A levélszavazási rendszer a csalás melegágya, azt meg kell szüntetni – jelentette ki szerdai, online sajtótájékoztatóján Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese.
Az Európai Bizottság beavatkozik a tagállamok választásaiba, ez történt a 2024-es romániai elnökválasztás esetén is – áll egy, az Egyesült Államok képviselőházának jogi bizottsága által elfogadott jelentésben.
szóljon hozzá!