Hirdetés

Biden támogatást ígér Szíria demokratizálásához, miközben az elmenekült Aszad Oroszországba érkezett

Szíria

Humanitárius okok. Bassár el-Aszad volt szíriai elnök Moszkvában kapott menedékjogot

A Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért Joe Biden amerikai elnök vasárnap az Aszad-rezsim bukására reagálva.

Hírösszefoglaló

2024. december 09., 08:542024. december 09., 08:54

Az elnök a Fehér Házból adott televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az amerikai támogatás kiterjed Jordániára, Libanonra, Irakra és Izraelre annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban keletkező fenyegetéseket megelőzzék. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok biztosítani fogja Kelet-Szíra stabilitását az ott állomásozó amerikai erők védelmében is, valamint fenntartja az Iszlám Állam elleni missziót, és biztosítja azon létesítmények védelmét is, ahol az Iszlám Állam tagjait tartják foglyul.

Joe Biden közölte, hogy

Hirdetés

az Egyesült Államok „minden szíriai csoporttal” felveszi a kapcsolatot, bevonva az ENSZ-t, annak érdekében, hogy megteremtődjön az átmenet az Aszad-rezsim felől egy független Szíria felé új alkotmánnyal és új kormánnyal.

„Ez a rezsim kegyetlenül bánt szíriaiak százezreivel, ártatlanokat kínzott és ölt meg. A rezsim bukása az igazság egy alapvető cselekménye” – fogalmazott Joe Biden.

„Ez most a kockázat és bizonytalanság pillanata” – hangoztatta és azt ígérte, hogy

az „Egyesült Államok közösen dolgozik majd partnereivel és az érdekeltekkel azon, hogy segítsen Szíriának a lehetőség megragadásában és a kockázat kezelésében”.

A Szíriában állomásozó amerikai katonaság vasárnap B-52-es bombázók és F-15-ös vadászrepülők bevetésével hajtott végre támadást Közép-Szíriában az Iszlám Állam vezetőinek feltételezett tartózkodási helye ellen – közölte az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) illetékese vasárnap azt is világossá téve, hogy az amerikai erők azt is biztosítják, hogy az Iszlám Állam ne legyen képes kihasználni a kormány bukása körüli bizonytalanságot.

korábban írtuk

„Aszad, a zsarnok elmenekült!” – Elfoglalták a felkelők Damaszkuszt
„Aszad, a zsarnok elmenekült!” – Elfoglalták a felkelők Damaszkuszt

Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.

Eközben a TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség egy Kreml-beli forrásra hivatkozva egybehangzóan azt közölte, hogy

Bassár el-Aszad volt szíriai elnök Moszkvában tartózkodik, és menedékjogot kapott Oroszországban.

„Aszad és családtagjai Moszkvába érkeztek. Oroszország humanitárius megfontolások alapján menedékjogot adott nekik” – mondta a TASZSZ-nak a tisztségviselő.

Hozzátette:

Moszkva szükségesnek tartja, hogy az ENSZ égisze alatt újrainduljanak a tárgyalások a szíriai helyzet rendezéséről.

„Orosz hivatalos személyek kapcsolatban állnak a szíriai fegyveres ellenzék képviselőivel, amelynek vezetői garantálták az orosz katonai bázisok és diplomáciai létesítmények biztonságát Szíria területén” – hangsúlyozta a Kreml-forrás.

Reményét fejezte ki, hogy folytatódni fog a politikai párbeszéd a szíriai nép érdekei és az Oroszország és Szíria közötti kétoldalú kapcsolatok fejlődése érdekében.

Előzőleg az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Aszad a szíriai fegyveres konfliktus számos résztvevőjével folytatott tárgyalások eredményeként úgy döntött, hogy távozik az elnöki posztról és elhagyja az országot, utasítást adva a hatalom békés átadására. Oroszország nem vett részt ezeken a tárgyalásokon. A minisztérium emellett arra hívott fel minden érintett felet, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától, és a kormányzással kapcsolatos kérdéseket politikai eszközökkel oldja meg.

A Reuters sajtóértesülései szerint

a szíriai elnök repülőgépe eltűnt a radarról.

A lap két magas rangú katonatisztre hivatkozva közölte az információt. A forrás szerint a repülőgép kezdetben Szíria tengerparti régiója felé tartott, majd váratlanul irányt változtatott, az ellenkező irányba repült, mielőtt végleg eltűnt a térképről.

A Reutersnek nem áll rendelkezésére hivatalos információ arról, hogy kik tartózkodtak a gépen. Két szíriai forrás úgy nyilatkozott a hírügynökségnek, hogy nagy valószínűséggel Aszad is a fedélzeten volt, és a repülőgép balesetet szenvedett. Az információt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

Robert C. Castel: Izrael igen hatékony légi és különleges műveleti hadjáratot folytat Szíriában
A lázadók előretörése és az Aszad-rezsim haláltusája keltette politikai és médiaricsaj árnyékában Izrael igen hatékony légi és különleges műveleti hadjáratot folytat Szíriában – mutatott rá Robert C. Castel. Az aradi születésű izraeli biztonságpolitikai szakértő közösségi oldalán rámutatott: ennek a „Blitznek” a következőek a céljai:

1. Megakadályozni hogy vegyi és más stratégiai fegyverek kerüljenek a lázadók kezébe, illetve hogy azokat a kormánycsapatok a lázadók ellen vessék be.
2. Megsemmisíteni Szíria hadiiparát, hogy az ne válhasson a lázadók haditechnikai bázisává.
3. Megsemmisíteni az Aszad-rezsim hírszerzési infrastruktúráját és/vagy elfoglalni – a kivonuló oroszokkal egyeztetve – a hírszerző bázisokat. Lásd pl. Tel Hárrá vagy a szíriai Hermon (Dzsabbel e-Seh).
4. Megsemmisíteni a Hezbollah Szíriában harcoló vagy az onnan visszavonuló kontingenseit. Lásd pl. a Homszból a libanoni Bekaa völgy felé evakuáló konvoj megtámadása. (A tűzszüneti egyezmény csak Libanonra vonatkozik).
5. Az 1974-es tűzszünet és a koordinációs mechanizmus összeomlása után a demarkációs övezet elfoglalása és az ENSZ csapatok (UNDOF és UNTSO) védelme.
6. Szövetségek létrehozása a kurd illetve a drúz kisebbséggel.

Több arab ország támogatását fejezte ki vasárnap Szíria egysége és területi integritása mellett, miután lázadók véget vetettek Bassár el-Aszad elnök több mint két évtizedes uralmának.

Jordánia közölte, hogy érdekelt a szomszédos Szíria biztonságának, területi integritásának és szuverenitásának fenntartásában. „Jordánia minden lehetséges támogatást felajánl a testvéri szíriai népnek az országuk, valamint intézményeinek és politikai rendszerének újjáépítésére tett erőfeszítéseihez” – jelentette ki Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter. A diplomata nyilatkozatában óvott attól, hogy Szíriában eluralkodjon a káosz.

Hasonlóképpen Egyiptom – az arab világ legnépesebb országa – kijelentette, hogy Szíria oldalán áll, s támogatja szuverenitását és területi integritását. Az egyiptomi külügyminisztérium közleménye szerint Egyiptom „minden szíriai felet felszólít az állami struktúrák és intézmények megőrzésére, és arra, hogy az ország legfőbb érdekeit tartsák szem előtt”.

Az Aszad elnök egyik fő bírálójának számító Katar Szíria nemzeti intézményeink és az állam egységének megőrzésére szólított fel annak érdekében, hogy az ország ne süllyedjen káoszba.

António Guterres ENSZ-főtitkár üdvözölte vasárnap Bassár el-Aszad elnök „diktatórikus rezsimjének bukását” Szíriában, és ismételten felszólított „minden szíriai ember jogainak” védelmére.

„Tizennégy évnyi brutális háború és a diktatórikus rezsim bukása után a szíriai nép ma megragadhat egy történelmi lehetőséget, hogy stabil és békés jövőt építsen” – hangsúlyozta Guterres nyilatkozatában. Ismételten „nyugalomra és az erőszak elkerülésére” szólított fel. „A mostani érzékeny időszakban minden szíriai jogait megkülönböztetés nélkül védjük” – tette hozzá az ENSZ-főtitkár.

Iszlamista vezér: ez az egész iszlám közösség győzelme
Az egész iszlám közösség győzelmének nevezte a Damaszkuszt elfoglaló iszlamista szervezet vezetője, Abu Mohamed Al-Dzsoláni az Aszad-rezsim bukását a szíriai fővárosba való bevonulását követően. Dzsoláni, aki fiatal korában az al-Kaida harcosa volt, ma pedig a Hajat Tahrir as-Sam nevű szervezet vezére, szimbolikus helyszínen, az Omajjád-mecsetben megtartott beszédében az országban eddig jelentős befolyással rendelkező Iránnak is üzent.
„Ez a győzelem, testvéreim, a Mindenható Isten kegyelméből (következik) a mártírok, az özvegyek és az árvák áldozataiból. Ez a győzelem, testvéreim, azoknak a szenvedésén keresztül jött, akik elszenvedték a bebörtönzést” – mondta.
„Ez az új győzelem, testvéreim, új fejezetet jelent a régió történelmében, egy veszélyekkel teli történelemben, (amely) Szíriát az iráni ambíciók játszóterévé tette, és a szektarianizmus terjedését, a korrupciót szította” – mondta.
A CNN szerint Irán emlegetése üzenet a teheráni teokratikus vezetésnek, hogy a beavatkozásuknak, a könnyű szárazföldi hozzáférésüknek a libanoni proxy Hezbollahhoz, a szíriai Hezbollah támogatásának vége, és az iráni fegyverkészletek egykori raktározási helye is is eltűnt.
De Dzsolani – aki a szíriai szunnita muzulmán többség tagja, míg az eddig hatalmon levő Aszad-család alavita – tudja, hogy ezt az üzenetet Tel-Avivban és Washingtonban is meghallják, ahol egy tiltott terrorszervezet tagjának tekintik, és 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Ez az üzenet azt üzeni nekik, hogy „az új Szíriában megértik az érdekeiteket”, és ő maga is megérti, hogy ezek azok a hatalmak, amelyek képesek megbuktatni őt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak

Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó

A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó
2026. augusztus 31., hétfő

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte

Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte
2026. augusztus 30., vasárnap

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.