
Nem hátrál. Donald Trump emlékeztetett: az igazi ítéletet a választók mondják ki novemberben
Fotó: Fehér Ház/Facebook
Joe Biden amerikai elnök szerint az elődjével szemben hozott esküdtszéki ítélet azt erősíti meg, hogy senki nem áll a törvények felett.
2024. június 01., 16:262024. június 01., 16:26
A hivatalban lévő államfő helyi idő szerint pénteken a Fehér Házban kommentálta a Donald Trump ellen hozott elmarasztaló esküdtszéki döntést, és azt hangoztatta, hogy egy szövetségi tagállam által indított perről van szó, nem szövetségi ügyről.
Donald Trump pénteken New Yorkban újságírók előtt tartott beszédében fellebbezési szándékát hangoztatta.
Megismételte, hogy a bírót súlyosan elfogultnak tartja, és úgy vélekedett, hogy az ügy rajta felül áll.
Trump korábban elcsaltnak nevezte a teljes bűnvádi eljárást, amelyben üzleti iratok meghamisítása és hallgatási pénz kifizetése miatt találták bűnösnek.
A New York-i bíróságon ismertetett döntés mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki a republikánus elnökjelöltet. A bíróság épülete előtt csütörtökön Donald Trump mellett és ellene is tüntettek. Trump támogatói szerint politikai ellenfelei indították az eljárást azért, hogy hátráltassák a kampányát.
Donald Trump pedig kijelentette, hogy az igazi ítéletet a választók mondják ki november 5-én, azaz az amerikai elnökválasztás napján.
– hangsúlyozta Donald Trump.
Az ítéletre Orbán Viktor magyar kormányfő is reagált.
A miniszterelnök azt írta, hogy becsületes embernek ismerte meg Donald Trumpot. Úgy fogalmazott, elnökként mindig Amerikát helyezte előtérbe, tiszteletet parancsolt a világban, és azt a béke építésére használta fel. Hozzátette: hagyjuk, hogy az emberek novemberben meghozzák ítéletüket. Folytassa a harcot, elnök úr! – írta Orbán Viktor.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!