
Követelőznek. A Hamász terrorszervezet vezetői csak a teljes izraeli kivonulást fogadnák el
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Az Egyesült Államok az eddigi megállapodásokra épülő, de a vitás pontokat áthidalni hivatott javaslatot mutatott be a gázai tűzszünetről és az izraeli túszok elengedéséről a dohai tárgyalásokon, amelyeket pénteken lezártak azzal, hogy a megbeszéléseket a jövő héten Kairóban folytatják.
2024. augusztus 17., 09:002024. augusztus 17., 09:00
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet, amelynek képviselői nem voltak jelen, elfogadhatatlannak tartja az amerikai javaslatot.
Joe Biden amerikai elnök optimistán nyilatkozott pénteken az eddigi fejleményekről.
– mondta.
Ezzel szemben a Hamász illetékesei világossá tették, hogy egyelőre nem fogadják el az új feltételeket. Egyik magas rangú tisztségviselőjük, Számi Abu Zuhri úgy nyilatkozott: a Dohában született tűzszüneti feltételek nem egyeznek meg a július 2-án már elfogadottakkal. Azzal vádolta meg a washingtoni kormányt, hogy „hamisan pozitív légkört” akar teremteni a tárgyalásokon, miközben még nem képes arra, hogy elérje a háború leállítását.
– közölte a terrorszervezet egyik tisztségviselője.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal ugyanakkor azt közölte este: „Izrael nagyra tartja az Egyesült Államok és a közvetítők arra irányuló erőfeszítéseit, hogy rávegyék a Hamászt a túszok szabadon bocsátására.
A felek azért nem tudnak megállapodni egyelőre, mert Izrael feltételül szabja, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a Gázai övezet és Egyiptom határsávját, az úgynevezett Philadelphi-folyosót, és hogy alakítsanak ki egy mechanizmust annak biztosítására, hogy palesztin fegyveresek ne juthassanak az övezet déli részéből az északiba az úgynevezett Necarim-folyosón keresztül, amelyet Izrael hozott létre gázai hadművelete során.
{K1}
„A megbeszélések komolyak és konstruktívak voltak, és pozitív légkörben zajlottak” – hangsúlyozták közleményükben a közvetítők is.
– tették hozzá.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter várhatóan két napra Izraelbe látogat vasárnap este, és hétfőn tárgyal Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel. Emellett találkozik az amerikai állampolgárságú túszok családtagjaival is. Várhatóan más közel-keleti országokat is felkeres a regionális feszültségek és tűzszüneti megbeszélések miatt.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!