Hirdetés

Biden: a demokráciák erősödtek az első demokrácia csúcstalálkozó óta az akkor tett vállalásoknak is köszönhetően

•  Fotó: Twitter/President Biden

Fotó: Twitter/President Biden

A demokráciák erősödtek az első, 15 hónapja tartott demokrácia csúcstalálkozó óta az akkor tett vállalásoknak is köszönhetően – jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű nemzetközi virtuális konferencia nyitónapján szerdán. Joe Biden kifejtette, hogy a világtörténelem válaszút előtt áll, a ma meghozott döntések pedig évtizedekre befolyást gyakorolnak a világ folyamatainak irányára.

MTI

2023. március 30., 10:052023. március 30., 10:05

Az elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok a következő két évben egy elnöki program keretében 690 millió dollárral támogatja világszerte a demokrácia megerősítését.

Joe Biden a több állam- és kormányfő részvételével zajló eseményen elmondta, hogy a 2021 decemberében indított Demokratikus Megújulásért Elnöki Kezdeményezés keretében (Presidential Initiative for Democratic Renewal) az akkori 400 millió dollárhoz a Kongresszussal együttműködve

Hirdetés

690 millió dollár új forrást biztosítanak a világ országainak az átlátható és elszámoltatható kormányzás erősítéséért, a korrupció elleni harcra, a média szabadságáért, valamint a demokrácia érdekében működő technológiák támogatására.

Az elnök arról is beszámolt, hogy új irodát hoznak létre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) részeként, amely egyebek közt a demokráciával, emberi jogokkal foglalkozik majd.

Joe Biden a demokráciák erősítése érdekében végzett cselekvés egyik fókuszának nevezte, hogy a technológiát a demokratikus kormányzás érdekében, és nem annak aláásására használják.

Emlékeztetett arra, hogy ennek a célnak az érdekében írt alá a hét elején elnöki rendeletet a kereskedelmi forgalomban kapható kémprogramok használatának korlátozásáról az amerikai kormányzat számára. Amerikai adófizetők pénzéből nem részesedhetnek olyan vállalkozások, amelyek termékei emberi jogok megsértését teszik lehetővé – fogalmazott az amerikai elnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását

Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat

Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat
2026. július 23., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére
2026. július 22., szerda

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra

Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett
2026. július 22., szerda

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
2026. július 22., szerda

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Csillagászati összegeket emésztett fel eddig az iráni háború

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerint az Iránnal folytatott háború 37,5 milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak, de a szakértők korábban a CNN-nek azt nyilatkozták, hogy a tényleges összeg valószínűleg ennél jóval magasabb.

Csillagászati összegeket emésztett fel eddig az iráni háború
2026. július 22., szerda

Ukrajnai botrány: Zelenszkij a tüntetések nyomán menesztette a hadsereg főparancsnokát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette Olekszandr Szirszkijt, az ukrajnai fegyveres erők főparancsnokát, és helyére Mihajlo Drapatijt, az Egyesített Erők parancsnokát nevezte ki.

Ukrajnai botrány: Zelenszkij a tüntetések nyomán menesztette a hadsereg főparancsnokát
2026. július 21., kedd

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszer.

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
Hirdetés
Hirdetés