
Képünk illusztráció / Archív felvétel
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Négynapos, kiemelt célellenőrzés keretében vizsgálta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az autószállítókat: az ellenőrzött 53 járműnél összesen 60 jogsértést észleltek, 11 járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották.
2024. július 05., 09:312024. július 05., 09:31
A szaktárca az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy múlt hét szerdától szombatig, négy napon át kiemelt célellenőrzést tartott a tárcához tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton, amelynek keretében az autószállítókat vizsgálta.
Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak szabálytalanságot, volt, ahol többet is: 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiányt, 1 esetben a rakomány nem megfelelő rögzítését észlelték az ellenőrök, 2 járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota – emelték ki. Hozzátették, hogy
Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök.
Az ellenőrzött 53 autószállítóból 11 jármű továbbhaladását megtiltották, ez a rendszám és az okmányok elvételével jár, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik – áll a közleményben.

Átlagosan havonta valamivel több mint száz „horrorkaravánt”, vagyis szabálytalan járműszerelvényt fogtak el idén a magyarországi utakon – írta pénteki számában a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatására hivatkozva.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
szóljon hozzá!