
Fotó: Fehér Ház
Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként – jelentette be kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében Joe Biden amerikai elnök.
2022. március 08., 20:092022. március 08., 20:09
2022. március 08., 20:112022. március 08., 20:11
„Ma bejelentem, hogy az Egyesült Államok az orosz gazdaság fő ütőerét veszi célba. Betiltjuk az orosz kőolaj, földgáz és valamennyi energiahordozó importját” – fogalmazott Biden. „Ez azt jelenti, hogy többé nem fogadjuk az orosz kőolajat az Egyesült Államok kikötőiben, és az amerikaiak újabb erőteljes csapást mérnek Putyin hadigépezetére” – tette hozzá az elnök. Hangsúlyozta, hogy ezt a döntést Washington a szövetségeseivel „szorosan egyeztetve” hozta meg.
Biden bejelentette, hogy az újabb szankcióknak „az Egyesült Államokban is meglesznek a költségei”. Az elnök úgy fogalmazott: „a szabadság védelme nekünk is pénzbe fog kerülni”. Felhívta a figyelmet, hogy a törvényhozás demokrata párti és republikánus képviselői is elfogadták ezt és egyetértettek abban, hogy „ezt meg kell tennünk”.
Az elnök elismerte, hogy Ukrajna orosz inváziója már most is érinti az amerikai családokat, például az emelkedő üzemanyagárak miatt. „Putyin háborúja már most is sújtja az amerikai családokat a benzinkutaknál. Amióta elkezdte felvonultatni katonai alakulatait az ukrán határon, azóta a benzin (gallononkénti) ára 75 centtel emelkedett Amerikában és most tovább fog nőni” – fogalmazott Biden, aki hozzátette: mindent el fognak követni, hogy mérsékeljék az áremelkedést. Az amerikai olaj- és gázipari vállalatokhoz szólva Biden felhívta a figyelmet, hogy a háború „nem jelent ürügyet a túlzott áremelésekre” és a kormány nem fogja engedni, hogy „kizsákmányolják” az amerikai fogyasztókat. „Nincs itt az ideje a nyerészkedésnek és a túlárazásnak” – mondta az elnök.
Az Oroszországból származó kőolaj az Egyesült Államok importjának viszonylag kis százalékát teszi ki, a legtöbb kőolaj Kanadából érkezik Amerikába. Tavaly az Egyesült Államok napi közel 700 ezer hordó kőolajat importált Oroszországból, miközben napi fogyasztási szükséglete 20 millió hordó. Biden arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok már több mint egymilliárd dollár értékű biztonsági segítséget nyújtott Ukrajnának. „Minden nap védelmi fegyverszállítmányok érkeznek Ukrajnába az Egyesült Államokból (...) és humanitárius támogatást is nyújtunk az ukrán népnek” – fogalmazott. Az amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem fogja elfoglalni egész Ukrajnát. „Putyin eltökéltnek tűnik, hogy bármi áron folytatja gyilkos útját. Már kétmillió ukránt tett menekültté, de soha nem fog győzni” – tette hozzá. Biden egyúttal elismerését fejezte ki az ukrán népnek a háborúval szembeni ellenállásért.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!