Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ahogy a korábbi években, Orbán Viktor miniszterelnök az idén is levélben köszöntötte a határon túli magyar közösségek tagjait nemzeti ünnepünk előestéjén; a levelet számos helyi ünnepségen fel fogják olvasni – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.
2023. március 14., 18:152023. március 14., 18:15
2023. március 14., 18:172023. március 14., 18:17
Orbán Viktor szerint 1848. március 15-e különleges helyet foglal el a világtörténelem lapjain. „175 év távlatából is csodálattal emlékezünk erre a makulátlan fényű napra, amikor a magyar nemzet vérontás nélkül, békében és egyetértésben vívta ki szabadságát” – írta a kormányfő. „Mi, magyarok történelmünk során sokszor bebizonyítottuk, hogy bátran fel merjük venni a harcot a ránk zúduló ellenséges túlerővel, ugyanakkor – más nemzetekhez hasonlóan – mégis jobban szeretünk élni a szabadságban, semmint meghalni érte” – fogalmazott a miniszterelnök.
A mostani szörnyű időkben ezért még inkább szükségünk van a magyar szabadság iránytűjére, amely történelmünk annyi vészkorszakán vezetett már keresztül bennünket.
„Békére vágyunk, és a béke pártján állunk” – szögezte le a miniszterelnök, aki arról is írt: tisztelettel fordulunk más nemzetek felé, de ugyanezt a tiszteletet várjuk el a magyarok iránt Brüsszelben, Washingtonban és Kijevben is.
„Erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy elhallgassanak a fegyverek, mert ez az egyetlen út, amely ma garantálni tudja a magyar emberek biztonságát és boldogulását a Kárpát-medencében” – írta Orbán Viktor, levelét úgy zárva: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!